Osztozkodók

Komoly konszenzusteremtő készségről tanúskodott, hogy Tarlós István képes volt a saját művészi függetlenségére és gondolati szabadságára kényes fővárosi színházak világában, hosszú évekig fennálló egyensúlyi helyzetet teremteni. Ennek a korszaknak azonban vége. A főpolgármester egyenesen gyűlöletesnek nevezte azt a fővárosra kényszerített új helyzetet, ami a színházi szcéna szétszakításához vezetett. A Főváros költségvetésének minap elfogadott számai alapján (és a főpolgármester szavai szerint is) öt színházukat mentesítik az állami befolyástól azzal, hogy nem veszik igénybe a közkassza támogatását. Az állam – mondjuk úgy – fokozott érdeklődésének elkerülése azonban súlyos százmilliókba kerül a fővárosnak.

A budapesti színházak költségvetésében régóta jelen van az állami pénz, a sokat hangoztatott érv szerint pedig, aki fizeti a prímást, az rendelheti a nótát. A kultúrafinanszírozás ennél azonban árnyaltabb megközelítést kíván. Épp a Térey-ösztöndíj forrásainak elosztása jelzi, hogy igenis létezhet olyan fórum, amely állami pénzek odaítélésekor képes ideológiamentesen, pusztán szakmai szempontok alapján dönteni. Ennek a megengedő hozzáállásnak a hiánya azonban súlyos bizalmatlanságra utal a színházvezetőket kiválasztani hivatott pályázati rendszerrel szemben. Nem nagyon értem, mi változott az elmúlt évekhez képest. A világnézeti és ízlésbeli sokszínűség eddig is jelen volt a kultúra ezen szegmensében, s ezen az új szabályozás sem változtat érdemben. Arra azonban rávilágít, hogy a fővárosi színházak esetében a nagypolitika számára nem a nézőszámban is testet öltő művészeti teljesítmény a legfőbb rendező elv, hanem a kontrollálhatóság.

Ennél is súlyosabb következmény azonban, hogy a már deklaráltan is kettészakított színházi rendszer akaratlanul is világnézeti értékválasztássá egyszerűsíti a budapestiek kultúrafogyasztását, kormányoldali és karácsonyista bélyeget ütve olyan autonóm színházi műhelyekre, amelyek egészen más szempontok alapján állítják össze repertoárjukat. Bán Teodóra, Máté Gábor vagy épp Nemcsák Károly kormánytól mért távolságának méricskélése helyett ideálisabb lenne visszatérni a tarlósi modell békeéveinek gyakorlatához. A komédia a színpadra való!