Archív cikkek
Emberséget!
Tavaly óta tudjuk, hogy a kormány be akarja zárni a hatvan éve működő fóti gyermekközpontot. Ennyit tudunk, nem többet, bár sokan, az ott lakók és dolgozók, országgyűlési képviselő, aggódó helyiek szerettek volna válaszokat kapni a miértre. Titkosított kormányhatározatra hivatkozva sem az érintettek, sem a problémára érzékeny közvélemény nem kap tájékoztatást.
A múlt héten Kislőrincz Dávid, az otthon egyik lakója, a saját művészi önkifejezéseként, egy dalban rappelte el a véleményét. Válaszul az igazgató, rossz tanulmányi eredményére hivatkozva vizsgálatot indított ellene, és eltiltotta a munkájától. Hiányos információkra alapozottan is szürreális egybeesés. Lassan egy éve, hogy egy másik bennlakó, Oláh Karolina a Facebookon kérte a közvélemény támogatását. A gyerekek szeretnének maradni, nekik ott,
a sorstársaik jelentik a családot, a gondozóik a szülőt. Emberi körülmények között, szakértő felnőttek társaságában próbálnak meg felkészülni a felnőtt életükre. Szikár tények. Ahogy az is, hogy a fótiak többsége is szeretné, ha az otthon, a bennlakó gyerekek maradnának a városban. Nem kis dolog ez: a lakosság megtanult velük, az igazán elesettekkel együtt élni, együtt azokkal a kiskorú menekültekkel is, akiknek Fót lett az új otthonuk. Együtt azokkal a mozgás-, látás- és hallássérült fiatalokkal, akik egymás barátaivá lettek, biztonságukat a jelenlegi lakhelyük nyújtja. Példamutató a fótiak kiállása, egész biztos, hogy ők is jobb emberré váltak a gyerekek közelségétől.
Nincs tudomásunk új gyermekotthonokról, egészséges környezetbe tervezett, modern gondozó intézmények építéséről. Ha lennének ilyen hírek, akkor lenne miről beszélni, érvelhetne a fenntartó is. De így csak a nyers erő jut neki, és a sumákolás.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!