Archív cikkek
A napok hordaléka
Vannak napok, amelyek szerencsétlenségükben emlékezetesek. Ha a delphoi jósdába egy modern magyar miniszterelnök azzal a kéréssel térne be, hogy mondják meg neki, melyik nap lenne legalkalmasabb úgynevezett évértékelő beszédet tartani, alighanem azt a választ kapná, hogy szinte bármelyik nap alkalmas a naptári év elején, de óvakodjon a február tizenhatodikától.
Efféle nevetséges szentenciák persze ma senkit sem érdekelnének, és szánalmas dolog lenne tartani egy rossz ómentől, hiszen egyetlen nap sincs elátkozva az évben, és minden nap csak olyan, mint a másik, de azért – persze csak a kegyetlen játék kedvéért – nem érdektelen felidézni, hogy a miniszterelnök két hivatali elődje is egy-egy február 16-án elmondott beszédbe bukott bele.
2004-ben Medgyessy Péter ezen a napon adta elő nevezetes évadnyitó beszédét – azokkal a hírhedt közjogi javaslatokkal, melyeket sem a közönség, sem a politikai osztály, de még a koalíciós partner sem értett. A rossz időben és helyen elhangzott szónoklat következtében a miniszterelnök szinte azonnal politikai-bizalmi vákuumba került, rátermettsége iránt kétely ébredt, hamarosan elfogyott körülötte a levegő, és nemsokára le kellett mondania, mielőtt az országgyűlés megvonta volna tőle a bizalmat.
2009-ben Gyurcsány Ferenc ezen a napon ismertette azt a szezonnyitó programot, amely az akkori reformszövetség korábban publikált drasztikus javaslataihoz képest kiáltóan kevés innovációt és látványosan gyenge intézkedési tervet tartalmazott. Az évértékelő parlamenti felszólalás kedvezőtlen visszhangja következtében a miniszterelnök egyre tarthatatlanabb helyzetbe került, hamarosan a szükséges reformok akadályaként tűnt fel a közvélemény egy része szemében, vezetési képességeit kétségek szegélyezték, varázsa megkopott, és nemsokára távozni kényszerült megbecsült hivatalából.
Aligha tudnánk nagyobb hibát elkövetni, mint egyetlen dátumnak fátumszerű jelentőséget tulajdonítani csupán azon az alapon, hogy a huszonegyedik században kétszer sem hozott szerencsét a főszereplőjére. De azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy érdemes lesz figyelni a jelenlegi miniszterelnök szokásosan nagyszabású évértékelő beszédét a hétvégén, február tizenhatodikán.
Szentpéteri Nagy Richárd
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója