Archív cikkek
Fej fej mellett a demokrata Sanders és Buttigieg
Az őszig tartó amerikai demokrata párti előválasztási verseny egyik első legfontosabb fordulóját nyerte meg Bernie Sanders. A New Hampshire-i előválasztás jelentőségét az adja, hogy az államban meglehetősen sok a bizonytalan szavazó: aki ott nyer, jó esélyei lehetnek a novemberi elnökválasztáson is.
Fotó: Drew Angerer / AFP
A vermonti szenátor mögött, kiélezett versenyben Pete Buttigieg lett a második, aki az első előválasztáson, Iowában is szorosan követte Sanderst. A két jelölt között mégis a fiatal indianai polgármester vezet összetettben, ugyanis a polgári szavazatokban hiába gyűjtött többet Sanders, a jelöltségről végül döntő állami delegáltakból többet szerzett eddig Buttigieg.
A harmadik hely némi meglepetésre Amy Klobuchar minnesotai szenátoré lett. A mérsékelt baloldali jelölt olyan nagy esélyeseket előzött meg, mint Elizabeth Warren massachusettsi szenátor, aki Sanders programjához hasonló reformokat hirdet. Az előző amerikai alelnök, Joe Biden ismét rosszul szerepelt, mindössze az ötödik helyen zárt.
A demokrata előválasztást egy jelölőgyűlés zárja le, ahol a jelöltségért küzdő politikusok előválasztáson gyűjtött delegáltjai döntenek arról, ki lehet Donald Trump republikánus elnök kihívója.
UGY
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!