Munkásőrök

Az ember csak ámul, milyen hanyag fesztelenséggel lépett túl a honi közélet a híren, hogy megalakult a magát Munkásőr Társaságnak nevező szervezet. Magukról így fogalmaznak: „A civil szervezetként hivatalosan is újjáalakult Munkásőrség várja soraiba az egykori munkásőröket és a nyomdokaikba lépni kívánó, nem ijedős fiatalokat! A veterán munkásőröktől nem várjuk el, hogy újra egyenruhát öltsenek, de a fiatal tagjainknak (akik kérik), gyakorló egyenruhát biztosítunk. Márciusban egységgyűlést tartunk.”

Az teljesen érdektelen, hogy akik megalakították ezt a szervezetet, miért tették, felesleges ezt velük megvitatni, ahogy a laposföld-hívőkkel sem szükséges dialógust folytatni. A döbbenetes a társadalom reakciója. A csönd. A könnyed mosoly, a legyintés: ugyan már, néhány félbolond, kit érdekel.

Hát nem. A munkásőrség a Kádár-rendszer ócskaságának, kisszerűségének, hazug voltának valóságos szimbóluma. Nem őriztek ezek senkit és semmit, három dugós puskával egy egész munkásőr-századot meg lehetett volna futamítani. Mert ebbe a már akkor is lenézett, össztársadalmi közutálatnak „örvendő” szervezetbe tisztességes ember önként nem lépett be. De még csak a komoly karrieristák sem. A párttagságnak volt tétje, ott eldőltek dolgok. Még a szakszervezetben is történt valami, legalább a beutalókért lehetett küzdeni. De a munkásőrség még karrierből is csak az ócskát segítette. Minek kertelni: ez a szervezet a diktatúrát kiszolgáló rongyemberek gyülekezőhelye volt.

Ők készülnek most néhány bebolondított fiatalemberrel együtt nosztalgiázni, parádézni a megvetett egyenruhájukban, az utált vörös csillaggal a sapkájukon. Demokrácia van, rongyembernek is szabad lenni, amíg másban kárt nem tesz, jogi eszközökkel az új munkásőrszervezet ellen sem lehet fellépni. De legyinteni sem lehet és cinkos hallgatással támogatni őket. Legalább néven nevezni ne mulasszuk el ezt a kezdeményezést: egy hazug rendszer kiszolgálóinak utódai vagytok, méltók a mai emberek megvetésére is.

Bencsik Gábor