Pléh Csaba: A művelt ember hasznosabb

Ki gondolná, hogy a jövő – ma még nem is létező – munkahelyein az idegenekkel való könnyed kapcsolatfelvétel fontos követelmény lesz? Mennyire készít fel erre a mai iskola? Miért kellene elfelejteni a tanórákat? Pléh Csaba pszichológus, a CEU oktatója.

– Az oktatásnak alkalmasnak kellene lennie arra, hogy olyan szakmák elvégzésére is képessé tegyen, amelyek ma még nem is léteznek. Milyen oktatási rendszer képes erre?

– Ez már most is aktuális. Ma már a nem fizikai munkát végző emberek 30-40 százaléka nem olyan munkát végez, amilyen a végzettsége. Például: egy vegyészmérnök egy vegyipari cégnél sokszor az eladások marketingmenedzsere – tehát a kérdés nem csak a sofőröket érinti, akiknek az önvezető autók veszik el a munkájukat. A pszichológia nyújt erre nézvést néhány fogódzót.
A fejlett országokban egyre nagyobb teret kap a szolgáltató szektor – és az itt sikeres embereknek olyan készségeik vannak, amelyek átvihetők egyik munkahelyről a másikba. A legfontosabb a kapcsolatfelvétel könnyedsége, az idegenekkel való kapcsolatteremtés képessége. Ez egy taxisofőrnél éppoly fontos, mint egy fodrásznál. A másik az elemi számítógépes készségek, az alapvetően pozitív hozzáállás a számok világához, valamint a feladattervezés rugalmassága. Ezek mindenhol lényegesek. Mindezt középiskolás korban lehet fejleszteni – a mai gyakorlatban a kötelező szociális munka például jól tudja alakítani ezt a készséget. Ez serdülőkorban fontos, mert ekkor a gyerekekben sok a félsz, a harciasság és a félelem az idegenektől.

– Arra hogyan lehet felkészíteni az embereket, hogy a robotok, az automatizálás veszi el a munkát?

– Ez stratégiai kérdés. Sokszor az iskoláztatást csak a munkaerő-piaci készségek kialakításának szemszögéből nézik: mi az, ami abból közvetlenül használható? Mi szükség van arra, hogy megismerkedjünk a középiskolában a reneszánsz művészettel, a 19. századi irodalommal, „halott régi férfiak könyveivel”? A kiművelt emberfőkre két szempontból van szükség. Egyrészt: ha hiszünk abban, hogy a magyarság nemzeti közösséget alkot, akkor kellenek közös utalásrendszerek, érzelmi összetartozást hordozó tartalmak. Másrészt: sok kutatás bizonyítja, hogy a művelt ember a szó menedzseri-praktikus értelmében is hasznosabb.

A ma oly fontos innováció úgy működik, hogy valaki nem összetartozónak tűnő területeket köt össze – ahogy például a 19. században összekötötte valaki azt, amit a rezgések fizikájáról tud azzal, amit a belső fül működéséről tanult. Ez az ember – konkrétan Hermann von Helmholtz – alkotta meg így a hallás első elméletét, amikor összekapcsolta az anatómiát és a fizikát. Ez nagy ugrás volt, kritizálták is ezért – de neki volt igaza.

Az előrejelzések szerint a jövő társadalmában a mai munkaidő legalább 30 százaléka feleslegessé válik. Ha ezután az emberek kevesebbet fognak dolgozni, akkor mit csináljanak a fennmaradó idejükkel. Nem akarok egykori kommunista ideákat felidézni, hogy majd lantokon pengetik a jövő új dalait, de ha kulturális készségeket nevelünk ki bennük az iskolarendszerben – érvelést, vitát, gondolkodást –, akkor sokkal felkészültebbek lesznek a felszabaduló idejük hasznos eltöltésére. Például ma egyre-másra jelennek meg itthon és külföldön is a könyvolvasó vitaklubok: emberek egy könyvről vitatkoznak, hogy értelmesen töltsék el idejüket. Az olvasóvá nevelés nem pusztán technikai dolog – bár az is, hiszen a munkásnak rengeteget kell olvasnia a technikai fejlődés miatt, instrukciókat, kézikönyveket szoftverekhez, gépekhez –, de a jövő társadalmában szintén fontos szerepet kaphat.

– A napokban jelent meg a Nemzeti Alaptanterv módosítása. Miért van szükség egyáltalán alaptantervre?

– A NAT módosításának folyamatáról azt elmondhatom, hogy az MTA köznevelési elnöki bizottsága, amit én vezetek, megvizsgálta a közel 350 oldalas NAT szövegét. Készült egy 120 oldalas vélemény 5-600 munkaóra befektetésével, ami az egyes szakterületeket és az egészet is véleményezte – ezt elküldtük a minisztériumnak, de arról nem kaptunk tájékoztatást, hogy figyelembe veszik-e a munkánk eredményét. Amikor aztán kiderült, hogy a NAT átdolgozásáért a Klebelsberg Központ felel, írtunk egy levelet a vezetőjének is, hogy a továbbiakban is minden segítséget felajánlunk az alaptanterv tartalmi kérdéseihez, és szeretnénk látni a későbbi verziókat is. Nem kaptunk választ. Úgy tűnik, a NAT további átalakításában – hogyan lesznek ebből kerettantervek, és ténylegesen majd már tantárgyi programok – az EMMI vezetése nem látja szükségesnek az Akadémia további segítségét. A végeredményről így csak annyit tudunk, mint a közvélemény – ami nem biztos, hogy biztató.

A NAT-nak egyébként az a lényege, hogyan lehet a különböző tudományterületek hatalmas étvágyát – ez alatt óraszámot, a gyerekek figyelmére bejelentett igényét értem – kontrollálni. Elvileg, és ezzel a NAT első verziójának kidolgozója, Csépe Valéria pszichológus is egyetértett, a modern információszerzésben már nem biztos, hogy a tanóra az információszerzés és -alakítás elsődleges terepe a felső tagozaton és a középiskolában. Azt a – nagyon fontos – készségrendszert, amit ekkor elsajátítunk – hogyan kezelünk digitális eszközöket, hogyan keresünk zenét, filmet, cikkeket a neten – ma már nem az órán tanuljuk meg. A hagyományos pedagógia erre azt mondaná, hogy akkor ebből csináljunk órát. De nem biztos, hogy ez a helyes hozzáállás. Nem azt kell megtanulnia a gyereknek, hogyan használja a Google-t, hanem hogyan használja értelmesen és kritikusan. És ez csak egy példa. A pedagógusnak sokkal nagyobb kell legyen a gesztoráló és irányító, és kisebb a közvetlenül ismeretmorzsákat átadó szerepe. Persze ez nem minden esetre igaz. Vannak területek, például a matematika, ahol hatékonyabban lehet készségeket megtanítani órán. De ilyen a gépelés is, amit mindenki magától tanul meg, holott ha lenne erre tanóra, foglalkozás, sokkal hatékonyabban tudnánk tíz ujjal gépelni. Márpedig a mai ifjúság szöveg-előállítása
klaviatúrán történik.

– Mit jelent a gesztorálás?

– Azt, hogy a tanár iskolán kívüli feladatokat tud kiadni az ismeretszerzés érdekében. Például: az a házi feladat, hogy keressetek rá a neten, milyen viták vannak a parasztháború értékeléséről. Erre képes egy középiskolás. Aztán én, mint gesztor, megvitatom velük, hogy minek alapján lehet tudni, hogy ez vagy az a találat, oldal megbízható vagy komolytalan. Feladatokat adok nekik, és ezek alapján segítem a kritikai gondolkodás fejlődését, mert nem én adom meg nekik a biztos pontokat – az utóbbi a hagyományos hozzáállás lenne.

– Az oktatási rendszer így kritikus gondolkodású, autonóm személyiséget nevelne, ugyanakkor az MTA véleménye a korábbi NAT-ról azt volt, hogy annak emberképe inkább egy normákat elfogadó, megfelelni igyekvő ember.

– Igen. Emellett a teljes NAT-ban a tudományok mai álláspontjához képest az ember kisebb szerepet kapott. Sokszor úgy jelent csak meg, mint valami ellenőrzés tárgya, pl. az erkölcs címszó alatt. De arról hallgat, hogyan jönnek létre az emberben azok a vágyak, amelyeket az erkölcs szabályoz.
A szexuális élet etikájával úgy foglalkozik, hogy nem, vagy legfeljebb a biológia részeként beszélünk arról, mi a szexualitás szerepe az emlős állatok életében, és nem egy sajátos, évezredes társadalmi folyamat részeként.

– Ha egy szülő a lehető legtöbbet szeretné kihozni a gyerekéből, milyen stratégiát kövessen az iskoláztatás kérdésében?

– Nagyon fontos az iskolaválasztás. Olyan értékrendű iskolát kellene választani, ami kimozdítja a gyereket a fogyasztói típusú, információemésztő attitűdből, és megtanítja, miként lehet versengő és ugyanakkor együttműködő a társaival. Olyan iskolát érdemes keresni, ahol a gyerek kimozdul a kortársak felé a saját érdeklődési területén belül. A tinédzserek világában ugyanis még mindig nagyon fontosak a kortársak, és ez a világ az, ami hordozza az iskola sajátos szemléletét, nem a tanároké.

Dercsényi Dávid