Archív cikkek
A hazatérő kínaiak számára fontos a magyarok egészsége
Az influenzajárvány veszélyesebb, mégis a távol-keleti koronavírus váltotta ki a magyar lakosságból a veszélyérzetet.
– Elfogyott – válaszolták több budapesti gyógyszertárban is, amikor arcmaszkot akartunk vásárolni. – Pánikhangulat van, az emberek sokkal többet vesznek, mint ilyenkor általában. De ugyanilyen kelendőek a fertőtlenítők és a kéztörlők is.
A patikusok tapasztalatát megerősítette a Pesti Hírlapnak Hankó Zoltán, a gyógyszerészkamara elnöke is, aki elmondta: az egész országból kapnak jelzéseket, hogy hiánycikk az arcmaszk.
– Lázas, köhög, gyenge, rosszul érzi magát? Ne essen pánikba, nem koronavírusos tüdőgyulladása van – mondja az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke, Selmeczi Kamill, aki maga is gyakorló háziorvos. – Most kezdődik az influenzajárvány időszaka. Pillanatnyilag az influenza elleni hatékony védekezés a legfontosabb. A koronavírus pedig nincs jelen Magyarországon. Megjegyezte: gyakori kézfertőtlenítéssel és arcmaszk használatával lehet csökkenteni az influenzafertőzés esélyét.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb jelentése szerint január harmadik hetében 17 ezren betegedtek meg influenzában idehaza, a fertőzöttek száma ugrásszerűen nő, ezért kimondták: influenzajárvány van Magyarországon.
Hogy megjelenik-e Magyarországon a koronavírus – miközben már Európában többen is megbetegedtek – nem tudni. A Kínában kirobbant járványt potenciálisan a fertőzött területekről érkezők terjeszthetik. Épp ezért döntött több magyarországi gyár – például a Samsung és a Nokia is –, hogy a Kínából hazaérkező dolgozóit egyhetes karantén után engedik csak a munkaközösségbe.
Februárban jönnek
A Cinema Magyar-Kínai Művészeti és Kulturális Egyesület elnöke, Ju Debin azt mondta a Pesti Hírlapnak: a Magyarországon élő kínaiak közül sokan hazautaztak a holdújévet ünnepelni, ők február közepén térnek vissza.
A legnagyobb, Magyarországon élő kínaiakat tömörítő Facebook-csoport adminisztrátori közössége a Pesti Hírlapnak azt mondta: január 26-án Kína budapesti nagykövetsége a járvány megelőzést szolgáló emlékeztetőt adott ki. Ennek egyik pontja kifejezetten kéri azokat a kínai állampolgárokat, akik Kína fertőzött részén jártak és Magyarországra érkeznek, hogy egy ideig ne érintkezzenek másokkal, maradjanak elkülönítve, figyeljenek az esetleges hőemelkedésre, lázra. A követségi emlékeztető megjelent a helyi kínai nyelvű újságokban, a kínaiak által használt közösségi média felületein.
Hozzátették: „az itt élő kínaiak felelősségteljes tagjai a magyar társadalomnak. Abszolút első helyre helyezzük a személyes- és a közegészségügyet. Ennek érdekében töröltük az idei év számunkra legfontosabb kulturális eseményét, a kínai újév megünneplését célzó »Kínai Tavaszünnep« Kulturális Fesztivált.
Átlagosan öt nap
A kínai kutatók számításai szerint egy beteg átlagosan 2,2 embert fertőz meg. Ez valamivel magasabb, mint az influenzánál, viszont jóval alacsonyabb, mint a SARS esetében volt. Annál 3-ra becsülték az egy ember által megfertőzöttek számát. A lappangási idő átlagosan öt nap.
A járvány miatt az IKEA bezárja mind a 30 kínai áruházát. Egy napja még csak boltjai mintegy felét tervezte bezárni, és rövidíteni akart a többi nyitvatartásán.
– Pánikhangulat nincs, de a járvány-mechanizmus beindult – mondta a Pesti Hírlapnak Siklós Éva, Dél-Koreában élő zenetanár. – Szöulban a legtöbben arcmaszkban járnak, a közintézmények, iskolák bejáratánál ellenőrzik a testhőmérsékletet, de az üzletek, mozik, éttermek nem zártak be.
Dél-Koreában szintén megjelent már a fertőzés, ahogy a Távol-Kelet legtöbb országában is. De egyre több európai államban is regisztráltak már fertőzötteket: legutóbb Finnországban szállítottak kórházba egy kínai nőt. Németországban helyben fertőződött meg egy férfi, Franciaországban pedig ötre emelkedett a betegek száma.
Dercsényi Dávid, Trencséni Dávid
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!