A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei javaslatokat fogalmaztak meg a lakosságnak.
Egy moszkvai cirkuszban a társulat egyik idomára, Valentyin Bulics, a járványügyi szabályoknak megfelelően arcmaszkban dolgozott a színfalak mögött, az arcát eltakaró kiegészítőt pedig akkor sem vette...
Magasabb fokozatra emelték az október elseje óta érvényben lévő medveriadót Niigata japán kormányzóságban, miután belehalt medvetámadásban elszenvedett súlyos sérüléseibe egy idős asszony. A 73 éves Szaito...
Hétfő este a székelyföldi Ákosfalva és Székelyvaja lakói riasztást kaptak, hogy medve járkál a környéken. A hatóságok az egyik udvarban fel is fedezték az állatot, a...
Megtámadott és megölt egy fiatal állatgondozót egy cirkuszi medve hétfőn Moszkvában.
Sikeresen kimenekített a héten két barnamedvét a Négy Mancs nemzetközi állatvédő szervezet a nyugat-ukrajnai elnöki rezidenciáról, majd onnan saját medverezervátumába szállította át a ragadozókat. Leo és...
Csak a hangját hallotta, de ez is elég volt ahhoz, hogy egy horgász halálra rémüljön és a kocsiban reszketve vészelje át a medve látogatását – írja...
Medve járt Egerszalókon. A Bükki Nemzeti Park munkatársai „már a nyomában vannak”. Medvenyomokról készült olvasói fotókat tett közzé az Egri Ügyek. A képek Egerszalók Bérc utca...
Valószínűleg mintegy 39 ezer éves medve tetemére bukkantak paleontológusok Oroszország északi részén. „Hiánytalan állapotban őrződött meg minden szervével, köztük az orrával együtt” – közölte a Jakutszki...
Tátraváros (Vysoké Tatry) önkormányzata régóta figyelmeztet a medvék egyre növekvő populációjára a térségben. Míg 2009-ben mindössze 48-an találkoztak medvével, addig ez a szám a tavaly meghaladta...