Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Kigyulladt egy jelzőlámpa a Lövölde téren, többen megsérültek

Létrehozva:

Váratlanul berobbant és kigyulladt egy jelzőlámpa a VI. kerületben.

Egy közúti jelzőlámpa alsó része minden előjel nélkül berobbant Budapest VI. kerületében, ezt követően kigyulladt, és az egész lámpaoszlop égni kezdett. A balesetben három ember sérült meg – írta meg a Telex a rendőrség tájékoztatása alapján.

Az eset a Lövölde téren történt június 19-én, a kora esti órákban. Az érintett jelzőlámpa a tér VI. kerületi oldalán van, de éppen itt húzódnak a kerülethatárok, így az út másik fele már a VII. kerület részét képezi.

Mivel a jelzőlámpa még éppen a VI. kerülethez tartozik, az esettel kapcsolatban tájékozódott Terézváros polgármestere, Soproni Tamás is, aki a megszerzett információk alapján egy posztot is közzétett a balesetről.

A jelzőlámpa zárlatos lehetett

Soproni Tamás a Facebookon közzétett posztjában arról írt, hogy az előzetes vizsgálatok alapján a jelzőlámpa egy rövidzárlat miatt robbanhatott fel. A baleset helyszínét egyelőre lezárták, a jelzőlámpát pedig természetesen áramtalanították – a polgármester minderről egy fotót is közzétett.

Ő egy könnyebb és egy súlyosabb sérültről írt, akiket kórházba szállítottak, tehát a rendőrséggel ellentétben harmadik érintettről nem ejtett szót. Soproni Tamás arról is tájékoztatott, hogy rendőrségi eljárás indult az ügyben, a Budapest Közút Zrt.-t pedig felszólította, hogy azonnali hatállyal vizsgálják át az összes közúti jelzőlámpát a VI. kerületben. A polgármester azzal zárta sorait, hogy mielőbbi jobbulást kívánt a sérülteknek.

A rendőrség arról tájékoztatott, hogy egyelőre nem egyértelmű a robbanás oka, a rövidzárlatot valószínűsítik, de jelenleg is zajlanak a vizsgálatok és az adatgyűjtés az esettel kapcsolatban. A lángoló jelzőlámpát a katasztrófavédők áramtalanították és eloltották, de a Soproni Tamás által közzétett fotón az látszik, hogy a lámpaoszlop alsó része teljesen elégett. A rendőrség szerint a mentők három sérültet szállítottak kórházba.

Ami a sérülteket illeti, nem is sikerül ebben a kérdésben dűlőre jutni, ugyanis miután a Telex az Országos Mentőszolgálatot is megkereste, az a válasz érkezett, hogy egy férfi nagy kiterjedésű és súlyos sérülésekkel került kórházba, egy nőt pedig kisebb égési sérülésekkel kellett kórházba szállítani. Mindketten a Honvédkórházba kerültek, ám harmadik sérültről a Mentőszolgálat sem írt.

A lap egyik olvasója, aki szemtanúja volt az esetnek, így fogalmazott:

„Egy erősebb, robbanásszerű hangot hallottam, mintha egy nagy fémtárgy esett volna le. Az emberek a trolimegállóban azonnal körbevették a sérülteket segíteni nekik, a Lidl dolgozói pillanatokon belül nagy üveges vizeket, jeget, panthenolt vittek oda, két járókelő »lezárta« a helyszínt, hívták a mentőket, rendőröket, tűzoltókat. A Lidlben is elment az áram, azonnal kiürítették.”

A környéken jelenleg nem működnek a jelzőlámpák, a rendőrség pedig továbbra is vizsgálja az eset körülményeit.

(Képünk illusztráció. Fotó: Merész Márton)

Advertisement

Legnépszerűbb cikkeink