Kiemelt hírek
110 új villamosra írnának ki közbeszerzést
110 új, várhatóan 2029-ben megérkező villamosra tervez kiírni közbeszerzést a BKK. Az idéntől érkező alacsonypadlós CAF-ok 2026 végéig megjelennek majd több új helyen, köztük a 2-es villamos vonalán is, emellett pedig több nagy fejlesztést is tervez a vállalat – derült ki a BKK Villamosfejlesztések Budapesten című sajtótájékoztatóján, amit a Száva kocsiszínben tartottak a vállalat szakemberei és Karácsony Gergely főpolgármester. Vitézy Dávid szerint viszont Karácsony Gergely olyan fejlesztésekkel kampányol, amelyeket pont ő akadályozott, szerinte a főpolgármester egyetlen villamosberuházás előkészítését sem tudja felmutatni 5 év alatt.
A Telex hosszú és részletes beszámolója szerint a BKK-nak alapvetően négy előkészítés, tervezés vagy épp kivitelezés előtt álló nagyobb projektje van: a jelenleg Határ út és Kispest, Tulipán utca között közlekedő 42-es villamos meghosszabbítása a Gloriett-lakótelepekre, a Bajcsy-Zsilinszky úti villamos, ahol a Deák tér és a Lehet tér között építenének villamospályát, Műegyetem rakparti villamos, a Szent Gellért tér és a Dombóvári út között, illetve a Szegedi úti fejlesztés, ahol a Nagy Lajos király útja és a Béke tér között járhatna villamos – közölte Karácsony Gergely a sajtótájékoztatón.
Bodor Ádám, a BKK mobilitásfejlesztési igazgatója arról beszélt, hogy a következő időszakban még több vonalat tesznek majd arra alkalmassá, hogy ott az alacsonypadlós CAF-villamosok is tudjanak közlekedni. Idén ősztől 51 új ilyen spanyol jármű érkezik még a fővárosba: ezeket egyrészt azokon a vonalakon osztják majd szét, ahol részben ma is ezek a villamosok járnak, emellett megjelennek majd új vonalakon is.
Horváth László, a BKK beruházási igazgatója elmondta, hogy a 327 ma közlekedő villamos 30 százaléka alacsonypadlós, de az utasok 60 százalékát már ilyen járművek viszik. A járműpark felújítását folytatni szeretnék, ezért újabb beszerzést készítenek elő: nagyjából 110 új villamosra fognak kiírni közbeszerzést, ennek a műszaki előkészítését már 2022 elején elkezdték.
Ehhez az új engedélyeket idén év elején megszerezték, hamarosan következik majd a tenderkiírás. Ezek a villamosok várhatóan 2029-ben érkeznek majd meg. Három hosszúságú járművet rendelnek, felszereltségében hasonlóak lesznek, mint a CAF-ok és a nagykörúti Combinók – írja a lap.
Vitézy Dávid: Karácsony Gergely olyan fejlesztésekkel kampányol, amelyeket ő akadályozott
„Valahol szórakoztató, hogy Karácsony Gergely ma két olyan villamosfejlesztést, a Budai Fonódó villamoshálózat déli irányú hosszabbítását és a Szegedi úton át a Zuglót Angyalfölddel összekötő vonalat jelentett be, amelyek szerepelnek a 101 pontos programomban, amiket az elsőtől az utolsó tervlapig a Budapest Fejlesztési Központban az irányításommal készítettünk elő 2020 és 2022 között, és amiket a Karácsony-városháza éveken át, folyamatosan ott akadályozott, ahol csak tudott” – írja Vitézy Dávid reagáló posztjában.
„Ugye ezek azok a tervek, amikért a kampányban megállás nélkül engem kritizál a főpolgármester, még a Párbeszéd nevű pártjának maradványa is megafon-stílusú videókat is készített és folytat lejáratókampányt ezzel.”
– írja.
Hozzátette: Karácsony Gergely egyetlen villamosberuházás előkészítését sem tudja felmutatni 5 év alatt, és azt se bánom, ha az általunk előkészített beruházásokat ígéri – de legalább akkor ismerje el, hogy a mi terveinkkel kampányol.
„A budapestieknek érdemes azt is mérlegre tenni, hogy ki lesz képes ezeket a terveket meg is valósítani. Az utolsó jelentős villamosberuházások Budapesten mind a BKK azon időszakához kötődnek, amikor megépítettük a Budai Fonódót, felújítottuk az 1-es és a 3–as gyűrűt füves vágányokkal és sikerrel aláírtam a szerződést az elmúlt negyven év legnagyobb villamosbeszerzésére, melyből máig jönnek az új CAF-villamosok. Ehhez képest az elmúlt 5 év mérlege: a nagy semmi.”
(Kiemelt kép: Dimény András)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója