Kiemelt hírek
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság kínai autógyártókkal szemben
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több, Európában jelen lévő kínai elektromos autógyárral, köztük a BYD-vel szemben is, amely nemrég jelentett be egy szegedi gigaberuházást.
A kínai autógyárak európai terjeszkedését megakaszthatja, hogy az Európai Bizottság nemrég vizsgálatot indított több gyártó ellen. A Reuters alapján az Index arról ír, hogy az Európai Bizottság szakértői a BYD, a Geely, valamint a SAIC nevű gyártókkal szemben vizsgálódnak versenypiaci okok miatt.
Az uniós tisztviselők szerint fennáll a gyanú, hogy a kínai gyártók – a beruházásaikat segítő állami támogatásoknak köszönhetően – tisztességtelen versenyelőnyt élveznek a konkurenciával, többek közt a Teslával, a Renault-val, valamint a BMW-vel szemben.
A Reutersnek nyilatkozó tisztviselők azt mondták, hogy a vizsgálatot valójában még tavaly októberben kezdték el, és várhatóan 13 hónapig tart. A vizsgálók az említett három kínai autógyár távol-keleti létesítményeibe, valamint a konkurencia létesítményeibe is ellátogatnak, és ellenőrzik, hogy az érintettek által korábban szolgáltatott adatok megfelelnek-e a valóságnak.
Ha pedig úgy ítélik meg, hogy a kínaiak tisztességtelen előnyt élveznek, akkor egy különvámot is bevezethetnek velük szemben.
(Kiemelt kép: a kínai BYD gyártó standja a müncheni Nemzetközi Autókiállításon. Fotó: MATTHIAS BALK / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!