Nagyvilág
Bojkott várható a téli olimpián
A Washington Post értesülése szerint az Egyesült Államok diplomáciai bojkottot tervez Pekingben, a februári téli olimpián, de ez a sportolókat nem érinti.
Az újság úgy tudja, hogy az amerikai tisztségviselők közül senki sem lesz jelen a jövő év eleji kínai ötkarikás játékokon. Megjegyezték azt is, hogy a végső döntés még nem született meg, de Joe Biden elnök november végén várhatóan azt fogja bejelenteni, hogy jóváhagyja az Egyesült Államok távolmaradásáról szóló indítványt. A napilap egyértelművé tette, hogy egy ilyen lépés amerikai részről válasz lesz azokra a jogsértésekre, amelyeket az Egyesült Államok Kínának tulajdonít, az ujgur kisebbség erőszakos elnyomását róva fel Pekingnek. Mint az köztudott, Kína kategorikusan visszautasítja ezeket a vádakat.
Korábban a CNBC azt állította, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök meghívhatja Bident a téli játékokra kettejük keddi beszélgetésén, ám az online csúcstalálkozót követő tájékoztatón a washingtoni kormány szóvivője azt mondta, a két vezető nem tárgyalt a közelgő olimpiáról.
Idén májusban Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke a pekingi olimpia diplomáciai bojkottjára szólította fel a nemzetközi közösséget, az Egyesült Államok Nemzeti Olimpiai Bizottsága ugyanakkor azt közölte: ellenez egy ilyen lépést, s a világ legfejlettebb országait tömörítő G20-csoport vezetői is kiálltak a kínai olimpia mellett október végi római csúcstalálkozójukon.
A 2022-es téli játékokat február 4. és 20. között rendezik Pekingben.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!