Kiemelt hírek
Márki-Zay szerint reális tavasszal az ellenzéki kétharmad; már 270 iskolában bukkant fel a vírus – megjelent a Pesti Hírlap
A pénteki Pesti Hírlap témáit ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Az MMM miniszterelnök-jelöltje volt a péntek reggeli KeljfelJancsi vendége az 168-on. Márki-Zay Péter nem fog ügyet csinálni az SMS-ek miatt. A műsorban elmondta, szerinte az ellenzéken látni, hogy nem hisznek a győzelemben, eddig arra fókuszáltak, hogy a biztosan nyerhető körzetet hozzák el maguknak. De örül annak, hogy az előválasztáson nagy százalékban azok győztek, akik a legalkalmasabbak.
*
Folyamatosan emelkedik azoknak az oktatási intézményeknek a száma, ahol intézkedni kellett a koronavírusos megbetegedések miatt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának adatai szerint jelenleg az iskolák két százalékát, jellemzően egy-egy osztályt érinti tanügyi intézkedés. Pár hete ez a szám még egy százalék körül volt.
További témáink:
- Orbán: Egy erős őszi hullámot is kezelni tud az ország
- Dobrev: Vigyázzunk az összefogásra!
- Mesenagykövetek kerestetnek
- Interjú az ELLE főszerkesztőjével, Ovárt Judittal
- Eltiltották az angolok elleni meccsen balhézó ultrákat
- Recenzió Az utolsó párbaj című filmről
Itt találja meg lapunkat:
- Astoria
- Blaha Lujza tér
- Boráros tér
- Corvin negyed metróállomás
- Deák tér
- Déli pályaudvar
- Fővám tér
- Kálvin tér
- Keleti pályaudvar
- Móricz Zsigmond körtér
- Nagyvárad tér
- Nyugati pályaudvar
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!