Magyarország
Kormány–Budapest megállapodás köttetett
Ötpontos megállapodás született a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén a kormány és a főváros között.
A pontok között szerepel, hogy a kabinet és az önkormányzat egyeztet majd az európai uniós fejlesztési források budapesti felhasználásáról.
Az ülés után Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes tartott sajtótájékoztatót.
A kormány és a főváros öt nagyobb kérdésben tudott megállapodni. Ezek között szerepel, hogy a közös munkacsoportot hoznak létre az uniós fejlesztési források budapesti felhasználásának egyeztetésére, és a megbeszélések eredményeként határozza majd meg a kormány a fejlesztési pénzekre vonatkozó elképzeléseket.
A kormány mintegy 3000 milliárd forintban határozta meg azt az összeget, amelyet a következő uniós ciklus fejlesztési forrásaiból döntően Budapesten, kisebb részben pedig az agglomerációban javasolnak elkölteni, a felhasználási területek között szerepel az egészségügy, a közlekedés, a zöld infrastruktúra, és az egyetemfejlesztés.
Az Egészséges Budapest Program idei 42 milliárdos költségvetéséből 10 milliárdot a kormány a kerületi önkormányzatoknak ad át rendelők építésére, felújítására, egészségügyi eszközök beszerzésére, ennek az összegnek a szétosztására a főpolgármester tesz javaslatot.
Összehangolják a fővárosi és a kormányzati zöldfejlesztési programokat: a kormányzat hamarosan elfogadja a Budapest zöldítéséről szóló programot, amellyel öt év alatt 39 fővárosi és agglomerációs, összesen 2500 nagypályás focipályánál is nagyobb területen valósítanának meg zöldfejlesztést.
Három budapesti nagyfejlesztés finanszírozását és megvalósítását átvállalja a kormány, és ezen fejlesztéseknél minden részletkérdésben megegyeztek. Ezek a pesti alsó rakpart Margit híd és Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítása, a budai fonódó villamoshálózat déli meghosszabbítása és a kelenföldi buszpályaudvar bővítése, ahol további P+R kapacitásokat is építenek.
A főváros támogatja a budapesti agglomerációs vasúti stratégiát, viszont a Galvani híd, a Városmajor és a Városliget kérdésében nem tudtak egyetértésre jutni a felek, bár Fürjes és Kiss nem zárkóztak el a tárgyalások folytatásától. A főpolgármester-helyettes a Galvani híd esetében bevonná a döntéshozatalba a kerületi polgármestereket, a Városmajorban a szabadtéri színpad esetleges elköltöztetése a vitás pont, a Városliget ügyében a kormány közös munkacsoport létrehozását javasolta, ám ebben nem sikerült megegyezniük.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!