Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Magyarország tengeri kikötőt vásárolt

Létrehozva:

Magyarország 131 millió eurós projekt keretében szeretne tengeri kikötőt és kijáratot létesíteni.

2019 júliusában jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Matteo Salvini akkori olasz belügyminiszter, hogy aláírták a szerződést, Magyarország 131 millió eurós projekt keretében tengeri kikötőt és kijáratot szeretne létesíteni az olaszországi Triesztben. A magyar állam a terület mellett üzemeltetési koncessziót is vásárolt – írja az Index.

Sokáig nem történt előrelépés az ügyben, azonban a napokban a külügyi tárca a HVG megkeresésére megerősítette, hogy 2020. december 17-én sikerült lezárni az ügyet, és az Adria Port 100 százalékos tulajdonába került a koncessziót birtokló Aquila nevű olasz cég, így Magyarországnak újra van tengeri kikötője.

A tulajdonosi jogokkal rendelkező külügyi tárca december 17-én 1,8 millióról 16,8 millió euróra emelte az Adria Port Zrt. tőkéjét, amely céget erre a projektre hozta létre a magyar állam. Magyarország 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt, amelyet a magyar vállalkozások használhatnak exporttevékenységükre. 

 

 

Legnépszerűbb cikkeink