Nagyvilág
Lemondott az amerikai belbiztonsági miniszter a Capitolium ostroma miatt
Wolf korábban még azt hangoztatta, hogy hivatalban akar maradni.
Chad Wolf ügyvivő amerikai belbiztonsági miniszter azután nyújtotta be lemondását, miután bírálta Donald Trump elnököt, amiért annak hívei megostromolták a washingtoni Capitolium épületét. Helyét Peter Gaynor, a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (Fema) vezetője veszi át.
Wolf csütörtökön felszólította Trumpot, hogy ítélje el a politikai erőszakot az amerikai törvényhozás épületében történtek nyomán. „Most láthatjuk, hogy az elnök egyes hívei erőszakhoz folyamodnak eszközként annak érdekében, hogy politikai célokat érjenek el. Ez elfogadhatatlan” – fogalmazott egy közleményben Wolf, akkor hozzátéve, hogy ő maga nem mond le. „Ezek az erőszakos cselekmények észszerűtlenek, és kérem az elnököt, illetve minden megválasztott tisztségviselőt, hogy határozottan ítélje el az előző napi erőszakot” – mondta.
Január 6-án este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek a kongresszus épületéhez. Öten haltak meg az erőszakban, Azóta több kormányzati tag is lemondott.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!