Nagyvilág
Bádoggal, struccokkal és májas hurkával is meg lehet kenni a politikusokat
22 tonna pléhlemezzel fizettek le egy volt minisztert Romániában. A román Korrupciógyanús Ügyészség munkája során ennél furább kenőanyagokkal is találkozott már: listájukon a májas hurka és a struccraj is szerepel.
“Befolyásomat májas hurkára vagy struccokra cserélném, ugyanitt pléhlemez nagy tételben eladó” – így festene egy korrupciós apróhirdetés keleti szomszédunknál a Főtér összeállítása alapján.
Legutóbb Costel Alexe-et, az Orban-kormány volt környezetvédelmi miniszterét gyanúsította meg az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) azzal, hogy 22 tonna pléhlemezt kapott egy acélgyár vezetőjétől azért, hogy kiállítsa a gyár üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó engedélyét – írja a lap. A pléhlemezek a volt miniszter egyik rokonának a cégénél landoltak.
Mivel Costel Alexe miniszterként követte el a feltételezett bűncselekményt (2020 áprilisa és júliusa között), a DNA most Alexe mentelmi jogának a megvonását kérte, ennek érdekében a legfőbb ügyészségnek az államfőhöz kell fordulnia.
A romániai magyar nyelvű hírportál emlékeztet Decebal Traian Remeş esetére, aki 2007-ben, mezőgazdasági miniszterként 15 ezer eurót és egy jó adag májas hurkát fogadott el egy üzletembertől egy sikeres pályázatért cserében. A politikus végül három év letöltendőt kapott.
Toni Greblát viszont struccokkal kenték meg, a volt alkotmánybíró és szenátor rögtön 80 futómadarat, egy luxusgépkocsit és egy telefont is kapott üzletemberektől, akiknek cserében közbenjárását ígérte azért, hogy vállalataik állami megrendelésekhez jussanak.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!