Nagyvilág
Meghaladta a 15 ezret a járvány áldozatainak száma Romániában
Romániában meghaladta pénteken a 15 ezret a koronavírus-járványnak tulajdonított halálesetek száma.
A kórházban ápolt fertőzötteké ugyanakkor október közepe óta először tízezer alá csökkent. A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) pénteki jelentése is azt igazolta, hogy csökkenőben van a fertőzések terjedési üteme Romániában: az utóbbi napon 3812 új esetet diagnosztizáltak. Ez 75 százaléka az elmúlt két hét átlagának, a 111 újabb haláleset pedig 80 százaléka az utóbbi időszak átlagának.
Az ismert aktív fertőzöttek száma a november 27-én jegyzett 120 ezres csúcsról mostanig 67 ezerre csökkent, az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás azonban csak lassabban enyhül: az akkori 13 ezerről csak mostanra esett tízezer alá a kórházakban kezelt fertőzöttek száma, az intenzíven ápolt súlyos eseteké pedig gyakorlatilag nem csökken, már egy hónapja 1200 felett stagnál, így továbbra is szinte minden rendelkezésre álló hely foglalt.
Romániában a hatóságok nem szigorították, de nem is enyhítették a járványügyi óvintézkedéseket az ünnepek idejére. Karácsonykor és szilveszter éjszaka is érvényben marad a kijárási tilalom 23 és hajnali 5 óra között, a templomokban ezért az elmaradó éjféli liturgiák helyett már csütörtök este megtartották a Jézus születését köszöntő szertartásokat.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!