Kiemelt hírek
Nem érdemes trükközni a kutyákkal
Annyian jelentkeztek kutyáért, hogy este is utcára mehessenek, hogy leállította az örökbefogadást egy debreceni állatmenhely. Az este 8-tól érvényes általános kijárási tilalom alól ugyanis azok kaphatnak felmentést, akik kutyájukat sétáltatják. A budapesti nagy menhelyek szerint a felelőtlen trükk nem életszerű, és maga az örökbefogadási metódus sem teszi lehetővé.
A járványügyi korlátozások végéig nem lehet örökbe fogadni kutyákat a debreceni B. F. Add a Mancsod Alapítvány állatmenhelyéről, mert attól tartanak, a legtöbb állat a korlátozások feloldása után visszakerülne hozzájuk. Az RTL riportjában az alapítvány elnöke elmondta, az elmúlt egy hétben folyamatosan csörgött a telefonja, de az érdeklődők „99 százaléka csak a kiskapu miatt szeretne kutyát”. Novák Éva, az Állatbarát Alapítvány menhelyvezetője szerint a hozzájuk telefonálók többsége el is ismeri, hogy csak arra az időszakra kell nekik kutya, amíg otthon vannak, de volt, aki csak a kijárási tilalom idejére szeretett volna ideiglenes befogadóvá válni.
„Nálunk ilyen nincs” – válaszolt röviden kérdésünkre a Rex Kutyaotthon igazgatója, dr. Koleszár István. Az örökbefogadóval kérdőívet töltetnek ki, és legalább két személyes találkozót kérnek, hogy megalapozott legyen a döntés. „Persze bárkit át lehet verni, de mi nem támogatjuk az örökbefogadás beszüntetését, mert ezzel azokat is kiszorítjuk, akik jó gazdái lennének az itt élő kutyáknak” – jelentette ki a menhelyvezető. A Rex évek óta sikeresen futó programja a Négylábú szeretetfutár, amely magányos idősekhez juttat kutyákat az ünnepi időszakban. „10 kivitt állatból egy sem jön vissza” – mondta el az igazgató, majd hozzátette, gyanú esetén környezettanulmányra is házhoz mennek, hogy meggyőződjenek a megfelelő tartási körülményekről.
A Budapest legnagyobbjaként számon tartott Noé Állatotthon sem tapasztalt trükközést. A 30 fajt és 1200 állatot számláló otthon forgalma ugyan jelentősen megugrott a tavaszi zárlat alatt, a második hullámban viszont inkább a szokásos téli visszaesés tapasztalható, ami csak karácsonykor javul. A Noé ráadásul a legszigorúbb befogadási metódust alkalmazza. „Sokan most egzisztenciális bajban vannak, ezért hátrébb szorul az állatbefogadás ügye” – mondta el lapunknak Schneider Kinga szóvivő, aki szerint eleve életszerűtlen a kijárási tilalom idejére szóló trükközés ötlete. „Nem az van, hogy hónom alá a csapom a kutyát, és belevágok a pesti éjszakába, hanem 500 méteres körzetben egyedül elmehetek egy egészségügyi sétára. Eközben a kutyáról gondoskodni időbe, pénzbe kerül, és felelősséggel jár” – tette hozzá.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!