Nagyvilág
Marad a hétvégi karantén Ukrajnában
Nem kapta meg kedden az ukrán parlamentben a szükséges számú szavazatot az a javaslat, amely megszüntette volna a kormány által a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett úgynevezett hétvégi karantént.
A javaslatot csak 149 képviselő támogatta a szükséges 226 helyett a 450 fős törvényhozásban annak ellenére, hogy gyakorlatilag minden frakció bírálta a kormányrendeletet. David Arahamija, a Volodimir Zelenszkij elnök mögötti Nép Szolgája frakciójának vezetője azt javasolta: adjanak két hetet a kormánynak, hátha a zárlat meghozza a kívánt eredményt, és azután döntsenek.
A hétvégi zárlat – amelynek értelmében az élelmiszerboltokon, a gyógyszertárakon és a közösségi közlekedésen kívül semmi sem működhet – október 14-től, szombattól lépett életbe, azonban több vidéki nagyváros polgármestere – támogatva a helyi vállalkozókat – előre jelezte, ők nem fogják bevezetni, hiába figyelmeztette őket Denisz Smihal kormányfő, hogy a rendelet mindenkire nézve kötelező. Kijev városvezetése ugyanakkor engedelmeskedett. A kabinet a 11-én hozott határozatában egyúttal eltörölte az országos karantén régiónként eltérő jellegét, így mostantól Ukrajna egész területén a korábbi „narancs” besorolásnak megfelelő korlátozások vannak érvényben, és helyi szinten nem könnyíthetnek a központilag elrendelt szigorításokon.
A hétvégi zárlatot a vállalkozók közül is főként az éttermek, a kávézók és a szórakoztatóhelyek tulajdonosai ellenezték hevesen Kijevben, de vidéken is tartottak tiltakozó megmozdulásokat a bevezetése ellen.
A hétvégi zárlatot egyelőre november 30-ig vezette be a kormány, de az Ukrajinszka Pravda hírportál értesülései szerint jó eséllyel az év végéig meg fogják hosszabbítani a többi szigorítással együtt.
A miniszterelnök a keddi parlamenti ülésen arra figyelmeztetett, hogy a hétvégi karantén nélkül a koronavírusos fertőzöttek napi növekménye három hét múlva eléri a húszezret az országban, egy hónap alatt pedig elfogynak a férőhelyek a kórházakban. Leszögezte, hogy két héten belül érzékelhető eredményt kell hoznia a szombat-vasárnapi zárlatnak, különben még szigorúbb korlátozások bevezetésére kényszerülnek.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója