Nemcsak a gyerekeket, hanem saját magát is segíti a meseolvasással

Huzella Júlia színésznő a márciusi karantén első napján indította online meseolvasó sorozatát, a Tíztőlmesét – a kezdeményezés mára többezres rajongótáborral bír, saját elfizetői rendszere van, Huzella pedig az októberi Budapest Design Weeken is képviselte magát meseolvasással. A színésznővel a mesék fontosságáról, az SZFE-botrány utáni színészlétről, és arról is beszélgettünk, hogy milyen reakciókat kapott, amikor a Meseország mindenkiéből olvasott fel egy történetet.

“Nincs semmi a név mögött. Az első meseolvasásomat beharangozó posztban írtam azt, hogy ‘tíztől mese,’ aztán szépen meg is ragadt” – mondja Huzella Júlia, aki még márciusban, pontban a karantén első napján kezdett el feltölteni a Facebookra videókat arról, ahogy klasszikus népmeséket és kortárs műveket olvas fel. A kezdeményezés aztán hamar kinőtte magát a főként kisgyermekes anyákat gyűjtő csoportokból, és mára már saját honlapon, előfizetői rendszerben juthatnak hozzá a történetekhez a családok – amikre ebben a vészterhes időszakban különösen nagy szükségük van.

“Hiánypótlónak bizonyult az egész ötlet: úgy gondolom, nagyon jó alternatívája a gép elé ültetésnek, meg a rajzfilmeknek, ahol a gyerekek mindenféle reklámokba futnak bele, meg ki tudja milyen következő videót dob fel a YouTube.”

Huzellának a meseolvasás pont jókor jött az életében: a szabadúszóként dolgozó színésznő már a járvány előtti üresjáratai alatt is elkezdett gondolkodni azon, hogy talán szüksége lehet életében egy B-tervre szakmája mellett. Egyéb érdeklődéseit követve el is kezdett egy cukrásztanfolyamot, aminek azonban a márciusi karanténintézkedések véget vetettek. Ekkor pedig rögtön jött a meseolvasás ötlete, amiben jobban is meg tudta magát találni, és a sikerek sem maradtak el sokáig – ma már nem is bánja, hogy nem lett belőle cukrász.

“A saját gyerekeimnek eddig is meséltem, és jól esik, hogy másokénak is tudok” – mondja. “Holott a kisebbik néha szokta mondani, hogy ‘anyu, most csak nekem mesélj, ne mindenkinek’ – ez az érzés mondjuk az én gyerekkoromból is ismerős, amikor néha szerettem volna, ha apám (Huzella Péter, Kossuth-díjas zenész, a Kaláka együttes volt tagja) csak nekem énekelt volna.”

A meséket pedig nemcsak a gyerekek szeretik, hanem szüleik is. Huzella sokszor kapott már olyan visszajelzést, amiben az anyukák és az apukák nemcsak csemetéik, de saját maguk nevében is megköszönték azt, hogy este tíztől le tudnak ülni meghallgatni egy-egy történetet. Olyan példát is felemlít a színésznő, amikor a szülő együtt aludt el gyerekével a felolvasás alatt – ami talán egyedül ebben az előadói műfajban számít sikernek.

“A mese egy felnőtt műfaj volt annak idején” – magyarázza. “Én pedig szeretném ezt egy kicsit visszahozni a köztudatba, és emlékeztetni az idősebb generációkat arra, hogy a mesékben egyszerűen mindenre megvan a válasz.”

Ez a hozzáállás nem csupán a honlapon szereplő mesecsomagokra vonatkozik, hanem több helyütt már komolyabb közéleti témák felé is elvitte a projektet. A Budapest Design Week keretein belül például a Mesék a csodakertből című népmese-válogatásból olvasott fel olyan történeteket, amik az ember és természet harmóniájában beállt problémák témaköreit járják körül – kapcsolódva ezzel a hét topikjához, ami a körforgásos gazdálkodás volt.

Huzella Júlia

Hasonlóan fontos témához nyúlt, amikor október elején online felolvasóestet rendezett az ország közvéleményét azóta is lázban tartó Meseország mindenkié című kötetből. Ezt gyorsreagálású mesemondóként szinte rögtön Dúró Dóra könyvdarálós akciója után szervezte meg, amivel érzékeny húrt pendített meg – még azokban az anyukás Facebook-csoportokban is, ahol az egész vállalkozás elkezdődött.

“Sorban jöttek olyan kommentek, hogy ‘az én gyerekemnek ne olvass fel’, ‘bunkó-bunkó-bunkó’, meg hogy ‘ez bűncselekmény’ – ez utóbbi különösen szíven ütött. Megpróbálom nem magamra venni, viszont elkeserít, hogy egy olyan világban élünk, ahol az emberek ilyeneket le tudnak írni gondolkodás nélkül.”

Huzella az online gyűlölködést annyira borzasztónak tartja, hogy igyekszik nem is törődni vele, ám vallja, hogy a kötetben szereplő mesékkel ezzel ellentétben igenis kell foglalkozni.

“A könyv által felhozott témákról akkor kell beszélni a gyerekkel, amikor azok felmerülnek életében. Arra pedig nagyon jók az ilyen könyvek, hogy körbejárjuk ezeket az ügyeket a mesék által, amik képesek bemutatni őket, tanítani róluk.”

Fotó: Facebook.com/Tíztőlmese

A mesékkel pedig egyelőre nem áll le, sőt, a koronavírus utáni, kevésbé korlátozott lehetőségek világában is szeretné majd folytatni a projektet. Tervei között szerepel egy népmesékből összeállított, felnőtteknek szóló est szervezése, de a rendszerszerű felolvasások se fognak elmaradni.

“Színésznek lenni korona alatt nem egy életbiztosítás, az biztos” – mondja, de más okot is felhoz arra, amiért az alapszakmája mellett szívesen tervez hosszú távra a mesékkel. “ Nem tudom megjósolni, mi lesz, ha az SZFE-ügy kapcsán az egyetem, meg az egész magyar színházi világ átrendeződik. Néha arra gondolok, hogy egyszerűbb lenne az élet, ha minden reggel elmennék a DM-be dolgozni, és nem kéne ezekkel foglalkoznom.”

Azonban ebben az ügyben is igyekszik megtalálni a pozitívumot: “Félek attól, mik lesznek a hosszú távú következmények, de az biztos, hogy ezt a dicsőséget senki nem veszi el az egyetemfoglaló diákoktól. Erre mindig is mindenki emlékezni fog.“

Neki pedig maradnak a mesék, amikre vallomása szerint ugyanúgy szüksége van, mint a gyerekeknek. A bátorító, hálás visszajelzéseket pedig komolyan veszi, és azok a szívét meg tudják melengetni. A kedvencei azok, amikor a szülők videókat vagy elbeszéléseket küldenek neki arról, ahogy gyerekeik otthon is tíztőlmeséset játszanak. Ilyenkor ők a Huzella Juli, és a kistestvérnek, vagy a háziállatnak olvassák fel a meséket.

“Ez az, ami a leginkább meghat” – mondja.