Nagyvilág
Szobjanyin: a járványhelyzet fél éven belül megoldódhat Moszkvában
Fél éven belül megoldódhat a Covid-19-járványhelyzet Moszkvában – jelentette ki pénteken Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere.
„Biztos vagyok benne, hogy szó szerint néhány hónapon, talán maximum hat hónapon belül véglegesen legyőzzük a koronavírust. Ezen dolgoznak Oroszország, a világ és Moszkva tudósai. Hatékony vakcina, hatékony gyógyszerek és egészségügyi technológiák jönnek létre – mindez egyszerre fejlődik és halad” – hangoztatta.
Mihail Murasko egyészségügyi miniszter közölte, hogy az elsőként bejegyzett Szputnyik V vakcina kiszállítása megkezdődött a kórházakba a klinikai teszteknek a tervek szerint jövő héten kezdődő harmadik fázisához. Tájékoztatása szerint a gyerekek oltása csak később kezdődik meg, miután kiismerték az oltóanyag hatását a kiskorúak szervezetére. A tárcavezető ugyanakkor az idősebb pedagógusoknak javasolta, hogy oltassák be magukat.
A novoszibirszki Vektor kutatóközpont által fejlesztett oltóanyagot korábbi bejelentések szerint várhatóan szeptember végén-október elején fogják regisztrálni.
Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 4829-cel 980 ezer 405-re emelkedett a pénteken közölt hivatalos adatok szerint.
A terjedés üteme immár 13. napja nem haladja meg a 0,5 százalékot, az új esetek 22,8 százaléka tünetmentes.
Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (5,9 millió), Brazília (3,8 millió) és India (3,4 millió) után.
Az aktív esetek száma 1186-tal 165 025-re csökkent. A halálozások száma 110-zel 16 914-re, a felépüléseké pedig 5905-tel 798 466-ra emelkedett.
Moszkvában a fertőzések száma 645-tel 260 ezer 361-re, a halálozásoké 10-zel 4786-ra, a felgyógyulásoké pedig 1280-nal 210 908-ra nőtt.
Az országban a járvány kezdete óta több mint 35,7 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 327 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 209 914 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pénteken kiadott állásfoglalásában felhívta az figyelmet arra, hogy a héten bevezetett amerikai szankciók olyan orosz tudósokat sújtanak, akik a Covid-19 elleni oltás kidolgozásán dolgoznak. Ezt a rosszhiszemű gyógyszeripari konkurencia megnyilvánulásának minősítette, amit a gázpiacon tanúsított amerikai magatartáshoz hasonlított.
„Nem világos, hogy az amerikai hatóságok hogyan fogják megmagyarázni honfitársaiknak az olyan emberek megbüntetésére irányuló kísérletet, akik – sikerrel – dolgoznak egy olyan betegség elleni gyógyszeren, amely az Egyesült Államok több mint 180 ezer állampolgárát ölte meg”- írta.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium feketelistára tette az orosz védelmi tárca 33. és 48. központi kutatóintézetét, valamint a Moszkvai Állami Szerveskémiai és Technológiai Kutatóintézetet, az állítva, hogy ezek az intézmények vegyi- és biológiai fegyverek kifejlesztésén dolgoznak.
Az orosz védelmi minisztérium 48., mikrobiológiai kutatóintézete a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézettel közösen dolgozta ki a Szputnyik V-t. Az utóbbi intézmény vezetője egyébként elmondta, a szerzői jogot a Gamaleja Intézet 16 és a védelmi minisztérium kutatóintézetének egy munkatársa jegyzi. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!