Nagyvilág
Pence hivatalosan is Trump alelnökjelöltje
Az eddigi amerikai alelnök, Mike Pence hivatalosan is a republikánusok alelnökjelöltje lett elnökjelölt-állító konvenciójukon szerdán.
Pence mondta el a konvenció záróbeszédét a Baltimore melletti Fort McHenry erődnél, amely szimbolikus hely az amerikaiak számára: itt zajlott le 1814-ben az a csata, amelyben a britek vereséget szenvedtek. Ez a csata ihlette meg az amerikai himnuszt. Pence záróbeszéde után a kivilágított erődnél személyesen is megjelent Donald Trump amerikai elnök és a first lady, Melania Trump – írja az MTI.
A jelöltséget elfogadó beszéd bevezetőjében Mike Pence felidézte a kormányzat eddigi sikereit: az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzését, az amerikai űrhaderő létrehozását, a gazdasági eredményeket.
Az amerikaiaknak azt a kérdést kell most feltenniük maguknak, hogy ki az a politikus, aki képes lesz ismét fellendíteni a gazdaságot a koronavírus-járvány után – mondta Pence, megjegyezve: a demokraták múlt heti elnökjelölt-állító konvencióján Joe Biden elnökjelölt és a többi felszólaló nem fejtette ki a párt gazdasági programját. Felidézte, hogy Bernie Sanders vermonti szenátor azt mondta: Biden személyében az Egyesült Államok eddig volt legliberálisabb elnöke kerülne a Fehér Házba.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!