Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Berlin nem sajnálja a pénzt a dolgozóktól

Létrehozva:

24 hónapra ki kellene tolni az állami bértámogatás idejét a jelenlegi 12 hónapról Olaf Scholz német pénzügyminiszter szerint. Ez akár 10 milliárd euróból megvalósítható lenne – írja a Bloomberg nyomán a Portfólió.

Jelenleg a német vállalatok legfeljebb 12 hónapig vehetik igénybe az állami támogatást, ami gyermekes családok esetében a bér kétharmadát fedezi, majd hat hónap után emelkedik. Ezzel a lépéssel a vállalatok terheit igyekszik csökkenteni a kormány, illetve azt próbálja elérni, hogy kevesebb embert bocsássanak el. Scholz vasárnap egy tévéinterjúban beszélt arról, hogy a kurzarbeit futamidejének meghosszabbítását javasolja.

Arra a kérdésre, hogy az intézkedés költsége a 100 vagy a 10 milliárd euróhoz van-e közelebb, a pénzügyminiszter úgy válaszolt, hogy utóbbihoz, sőt akár kicsivel alatta is lehet.

Az Ifo gazdasági kutatóintézet becslései szerint júliusban 5,6 millióan vehették igénybe az állami bértámogatást, ami már csökkenést jelentene a májusi 7 milliós csúcshoz képest.

Legnépszerűbb cikkeink