Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Karácsony a kórházi Covid-megfertőződésekről kérdezi a kormányt

Létrehozva:

Karácsony Gergely-Németh Szilárd-csörte zajlott a Pesti úti idősotthon ügyében.

Már áprilisban megszületett a megállapodás a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő Pesti úti idősotthon katonák általi fertőtlenítéséről – reagált Karácsony Gergely főpolgármester a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Németh Szilárd hétfői sajtótájékoztatójára, írja az MTI.

Karácsony Gergely hétfőn a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott: „miután kiderült, hogy a koronavírus áldozatainak közel fele kórházi fertőzés miatt hunyt el, Németh Szilárd gyorsan a Pesti úti idősotthon elé sietett sajtótájékoztatót tartani, és – úgymond megelőző jelleggel – katonai fertőtlenítést rendelt el az intézményben. Bár a sajtótájékoztató hatékonysága a járvány megelőzése szempontjából erősen véleményes, ráadásul erről a fertőtlenítésről már áprilisban megállapodtunk, mindenesetre a katonák munkáját köszönjük, hozzátesz ahhoz az áldozatos munkához, amit az intézmény dolgozói végeznek.”

A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a megelőzés tényleg fontos, és „ebben valóban sok dolga lenne a kormánynak”. A járvány második szakaszával szembeni védekezés kulcsa ugyanis a további kórházi fertőzések megelőzése – írta.

A Magyar Honvédség katonái a XVII. kerületi Pesti úti idõsotthonnál 2020. július 20-án, amelyet megelõzõ intézkedésként újra fertõtlenítenek / Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Karácsony Gergely kitért arra is, hogy május végén az országos tisztifőorvos neki küldött levelében megerősítette, hogy a Budapesten akkor regisztrált fertőzöttek egyharmada úgynevezett nozokomiális, vagyis intézményi, elsősorban kórházi fertőzött volt. Legutóbbi leveléből az a döbbenetes tény derült ki, hogy a halálos áldozatok közel fele szintén kórházi fertőzött volt – olvasható a főpolgármester bejegyzésében.

Kiemelte: a főváros teszi a dolgát, önálló intézkedési terv alapján, az első hullám tapasztalatainak felmérése nyomán védekeznek az idősotthonainkban. Karácsony Gergely közölte: az országos tisztifőorvostól, a kormányhivataltól és Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől levélben kérdezi, hogy „milyen intézkedésekkel védik meg az idősotthonok lakóit és bármely kórházi kezelésre kényszerülő beteget attól, hogy a kórházban kapja el a fertőzést”?

Németh Szilárd a XVII. kerületi idősotthon előtt tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: legutóbb húsvétkor kellett fertőtleníteni az idősotthont, ahol a koronavírus-járvány idején „a fenntartó súlyos mulasztásai miatt gócpont alakult ki”. Hozzátette: ilyen mulasztás volt, hogy amikor berobbant a vírus, nem volt állandó és folyamatos orvosi ellátás az intézményben, nem tartották be az előírásokat, ajánlásokat és súlyos higiéniai mulasztásokat is találtak a hatóságok. Az otthonban 312 ápolt és 26 ápoló betegedett meg, és 55-en elhunytak – mondta az államtitkár, aki megjegyezte azt is: Karácsony Gergely egyszer nem látogatott el az otthonba, nem látogatta meg a katonákat, „akik helyette fertőtlenítettek az intézményben”.

Legnépszerűbb cikkeink