Archív cikkek
Varga Judit: a magyar járvány elleni védekezés volt az egyik legsikeresebb Európában
Magyarországon eddig 542-en, Szlovákiában alig 28-an haltak bele a járványba. Varga Judit uniós nagykövetekkel találkozott.
A koronavírus-járvány során a magyar védekezés volt az egyik legsikeresebb Európában, mert hazánkban eddig sikerült elkerülni a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket – jelentette ki az igazságügyi miniszter, amikor az Európai Unió tagállamainak nagykövetével találkozott pénteken Budapesten.
Az Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint, Varga Judit igazságügyi miniszter a tanácskozáson beszámolt a koronavírus-járvány elleni védekezés magyarországi sikereiről, és arról, hogy szigorú szabályok mentén hogyan indulhat újra az élet Magyarországon. A politikus elmondta, hogy a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzettel a kormány megakadályozta, hogy a járvány a tömeges megfertőződések szakaszába lépjen.
A veszélyhelyzet kihirdetése nélkül ugyanis a szükséges intézkedéseket nem lehetett volna időben, vagy egyáltalán meghozni. Hozzátette: „mindez azért volt lehetséges, mert a kormány számíthatott a magyar társadalom fegyelmezett és áldozatos együttműködésére”. Az igazságügyi miniszter kiemelte, hogy a nemzetközi viszonylatban is rendkívül sikeres védekezésnek köszönhetően a kormány már május 26-án benyújtotta az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely a veszélyhelyzet megszüntetését célozza.
Ugyanakkor hangsúlyozta, a járványügyi készültséget fenn kell tartani, hogy a kormány továbbra is időben hozhassa meg a szükséges és arányos intézkedéseket az egészségügyi válságot okozó körülmények megelőzése, megfékezése és megszüntetése érdekében.
„Amikor nehéz idők járnak, a magyar emberek mindig összefognak, és egységben, egy nemzetként segítik egymást, ez pedig erőt ad mindannyiunknak a legnehezebb időkben is” – fogalmazott Varga Judit.
A sikeres védekezés képét ugyanakkor érdemben árnyalja, hogy míg Magyarországon eddig 542-en, Szlovákiában alig 28-an haltak bele a járványba. Északi szomszédunknál 3 hete nem volt koronavírusos áldozat, Magyarországon pénteken is 3. (MTI/PH)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!