Archív cikkek
Saját gyerekeikről készítettek pornográf felvételeket
A szülőket amerikai információk alapján fogta el a magyar rendőrség.
Gyermekpornográfiával gyanúsítanak egy párt, amely pornográf fényképeket készített két, 14 év alatti gyermekükről – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a rendőrség honlapján, amit az MTI szemléz. A rendőrök nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében – az amerikai Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzeti Központjától kapott információk alapján azonosították be a 44 éves F. Roland és a 35 éves L. Nikolettet – olvasható a police.hu-n.
A gyanúsítottak lakhelyén a nyomozók kedden tartottak kutatást. A lefoglalt számítástechnikai eszközökön gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló, a pár által készített felvételeket találtak. A bíróság elrendelte a férfi és a nő letartoztatását. A sértett kiskorúak biztonságba helyezéséről az illetékes gyermekjóléti intézmény közreműködésével gondoskodtak.
(A cikk eredeti verziójában az volt olvasható, Ózdon történt a bűneset, de Janiczák Dávid ózdi polgármester jelezte szerkesztőségünknek, hogy a rendőrség rosszul jelölte meg a helyszínt, nem Ózdon és nem ózdi párral történt, még csak nem is Ózd mellett. A rendőrség azóta le is vette a helymegjelölést a cikkből, egyáltalán nem jelzik, hol történt az eset.)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!