Kapitányom, kapitányom!

Szabó István régóta tervezett új filmet készíteni régi barátjával, alkotótársával, Klaus Maria Brandauerrel, már csak a többieket kellett megnyerni, a festményszerű képeiről ismert Koltai Lajost, a filmvásznon egy ideje már nem látható Eperjes Károlyt és a hazai színjátszás krémjének ifjú és örökifjú képviselőit, és a mű összeállt.

A Zárójelentés a Mephisto-trilógiához hasonlóan egyén és hatalom kényes-szövevényes viszonyait boncolgatja, de a történet ezúttal a jelenben játszódik, a ma emberének helyzetére és helykeresésére irányítva a figyelmet. A film középpontjában az egyén kényszerű megfelelése áll, a politikai színtéren kevés változott, talán csak a filmbéli karakterek lettek egy fokkal fekete-fehérebbek.

Önéletrajzi elemet elsősorban nem abban kell keresnünk, hogy Szabó gyerekkorában a családi tradíciókat követendő sebész szeretett volna lenni, sokkal inkább abban, hogy a fiatalkori botlás, a kényszer hatására elkövetett bűnök miként kísérik végig az embert egész élete során. Szabó életművének darabjai mind Szembesítések, leginkább az ember önmagával való szembenézésének stációi. Valójában egy permanens vezeklés művészi megnyilvánulási formáiról beszélhetünk.

A Zárójelentés főhőse Stephanus professzor, az elismert kardiológus, akit a kórháza bezárása miatt váratlanul kényszernyugdíjaznak. A doktor nem akar felhagyni szeretett hivatásával, ezért hazaköltözik édesanyjához a szülőfalujába, és körzeti orvosként folytatja munkáját ott, ahol édesapja is egykor praktizált.
A faluban újra találkozik gyerekkori szerelmével és legjobb barátjával, ám nem feledkezhet bele a nosztalgiába, ugyanis kisstílű emberi és politikai csatározásokba keveredik, és saját kárán kénytelen megtanulni, hogy a múlt kísérteteivel csak akkor számolhat le, ha szembenéz és megküzd velük.

Brandauer briliánsan hozza korunk (minden kor) Kisnagy Emberét, akinek végül visszavonulót fújnak, s aki ezúttal azért fogadja el a helyzetet, mert szilárdan vallott nemes eszméit választja a boldogulást jelentő megalkuvással szemben. Belülről építkező, sallangmentes játékával ismételten meggyőzi nézőit. A vívódó értelmiségi bukásában is felmagasztosuló figurája ismerős lehet – nekünk, közép-európaiaknak okvetlenül.

A mozi mindegyik szereplője a maximumot hozza: Csomós Mari önzővé keseredett anyafigurája, Eperjes Károly tiszta papja, Szirtes Ági hűségbe szilárdult asszisztense, Kerekes Éva sorsverte kórusvezetője, és Stohl András fondorlelkű, gyűlöletvezérelt polgármestere mind hozzátesz a filmhez. De komplett karaktert formálnak azok is, akik csak néhány jelenetet kapnak a filmben: Udvaros Dorottya dívaként is bölcs feleségként, Orosz Ákos költő postásként, Csákányi Eszter boltossá vedlett hajdani színésznőként vagy Börcsök Enikő jóságos péknéként remekel. Andorai Péter bölcs, átható tekintetével pedig ebben a műben találkozhatunk utoljára.

A történet kulcsjelenete a kórusvezető temetése, ahol a még tiszta lelkű gyerekek bátor szolidaritási akciója reflektál a felnőtt világ tehetetlen, gyáva képviselőinek némaságára. A Holt költők társasága csúcsmozzanatára hajazó jelenet részben feloldást jelent a két főszereplő (az orvos és a pap) száműzetésére és pillanatnyi bukására. Ha végigpásztázzuk Szabó István életművét az Álmodozások kora ártatlan fiataljaitól a Zárójelentés végső kiábrándulásáig, azt mondhatjuk: a kör bezárult. Ha pedig mégsem, végső menedéknek még mindig ott
az opera.

Unger Zsolt Géza