Archív cikkek
Mindenképpen megépítik az új hidat
Olimpia nélkül is megépül a Galvani híd, amelynek terveit a Főpolgármesteri Hivatal inkább Budapest igényeihez szabná.
A Galvani híd megépítése mellett döntött a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT), amely a kormány és főváros közötti egyeztetések fóruma. A főváros vezetése ugyan az Albertfalvai híd mellett tette volna le a voksát, végül elfogadták a kormány javaslatát azzal a kikötéssel, hogy újratervezik a pesti oldalon hozzá kapcsolódó úthálózatot. A korábban ismertté vált tervek ugyanis a Határ út vonalában – a kispesti Wekerlét és a József Attila lakótelepet elválasztó Kiserdőn át – vezetett nyomvonallal számoltak.
„Rossz híd a rossz úthoz” – kommentálta a Pesti Hírlapnak a Galvani híddal és a Határ útra vezetett forgalommal számoló terveket Balogh Samu városépítész, Karácsony Gergely kabinetfőnöke, aki szerint abból kellett kiindulni, hogy a kormány ragaszkodik a Galvani hídhoz, ugyanakkor előrelépésnek nevezte, hogy a hozzá tervezett úthálózathoz viszont nem. Vitézy Dávid, az FKT ülés utáni Facebook-posztjában hét különböző forgatókönyvet vázolt fel, amelyből négy a Határ úti nyomvonallal számol, kettő a Ferencvárosi pályaudvart szelné át különböző műszaki megoldásokkal, egy pedig arról szól, hogy – amennyiben nem sikerül dűlőre jutni – megépítik a hidat önmagában, hozzá kapcsolódó úthálózat nélkül.
A Galvani – akárcsak az Albertfalvai – híd helyét évtizedekkel ezelőtt egy-egy hozzájuk kapcsolódó külső körúthoz tervezték. A Galvani úthoz tartozó, a Kén utcán a Ferencvárosi pályaudvaron át érné el az Ecseri utat, az Albertfalvai pedig az 1930-as évek óta tervezett – ám annak költségessége és a várható lakossági tiltakozás miatt alighanem soha el nem készülő – körvasútsori körút természetes folytatása lenne. Azok a tervek viszont, amelyeket a főváros új vezetése elutasít, az Illatos úton a Határ útra terelnék a Galvani forgalmát, ehhez képest fogják az FKT ülésen hozott megállapodás értelmében vizsgálni azt is, hogy építsék ki a kapcsolódó úthálózatot. A Galvani hídnak az Albertfalvai hídhoz tartozó körvasútsori körúttal való összeköttetése Balogh szerint biztosan azt jelentené, hogy soha nem épül meg az Albertfalvai híd. Hogy miért született mégis ez a döntés, amikor tervezni kezdték a Galvani hidat és a hozzá tartozó úthálózatot, arra két válasz lehetséges. Az egyik szerint a Ferencvárosi pályaudvarhoz nem akartak hozzányúlni, így inkább kikerülték, a másik szerint útban lenne az olimpiai evezős pálya még meg sem épült indítótornya, ha a Kén utca – azaz a Galvani hídhoz tartozó körút – irányába mutatna a híd felhajtója.
Vitézy Dávid Galvani hídról szóló publicisztikáját itt olvashatják.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!