Kiemelt hírek

Hajléktalan népszámlálás lesz Budapesten

Published

on

A hajléktalan emberek élethelyzetéről végeznek átfogó felmérést Budapesten október 3. és október 11. között.

A Menhely Alapítvány tájékoztatása szerint a felmérés keretében részletes kérdőíves adatfelvétel várható a budapesti hajléktalan szállásokon, a családok átmeneti otthonaiban lakók, a hajléktalanok nappali melegedőit igénybe vevők, valamint a közterületeken éjszakázók körében a „Február Harmadika Munkacsoport” (Menhely Alapítvány) évenkénti adatfelvételeinek tapasztalatait felhasználva.

Önkénteseket várnak

Közölték, az érintettek demográfiai és egészségi helyzete mellett azt is megvizsgálják, hogy a hajléktalanok hogyan látják a jelenlegi helyzetük megváltozásának a lehetőségeit, s mit tudnak ők és szociális segítőik tenni a változás érdekében. Ezenkívül azt is jelezték, a kérdőíves adatfelvétel mellett – a korábbi, 2005-ös és 2008-as „hajléktalan népszámláláshoz” hasonlóan – önkéntesek közreműködésével regisztrálják a közterületeken éjszakázó embereket is. Ebben az évben Budapest belső kerületeiben, jövőre a külső kerületekben próbálják megállapítani, ténylegesen hányan alszanak fedél nélkül éjszakánként a fővárosban.

Nemzetközi kutatás

Közleményükben kitértek arra is, hogy a kutatás a Városkutatás Kft, a Menhely Alapítvány, a Budapesti Módszertani Szociális Központ (BMSZKI), a Fővárosi Önkormányzat és a budapesti hajléktalanellátó szervezetek összefogásával, az Európai Unió finanszírozásával valósul meg.

Idén az Unió tíz országának 15 városa vesz részt ebben a nemzetközi kutatásban, melynek célja, hogy mind az Európai Unió, mind az egyes tagországok, önkormányzatok az eddigieknél hatékonyabb lépéseket tegyenek a tömeges hajléktalanság felszámolása érdekében

– írták, továbbá kiemelték, a felmérés fontos ahhoz, hogy megbízható adatokkal alátámasztott döntések születhessenek, illetve hogy az egyes intézkedések hatásai mérhetőek legyenek.

Hatalmas probléma a hajléktalanság

A hajléktalanság ügyéről egyébként október 1-jei posztjában Szentkirályi Alexandra is beszélt. A Fidesz budapesti elnöke bejegyzésében arról írt, három témában tesznek javaslatokat a Fővárosi Közgyűlésnek, az egyik téma a hajléktalanság, ami Szentkirályi szerint a főváros egyik legnagyobb problémája.

Karácsony helyettese egy interjúban szólta el magát, miszerint a fővárosi önkormányzatnak fogalma sincs hány ember él hajléktalanságban Budapesten, miközben a probléma akkorára nőtt, hogy mára nincs olyan kerülete a fővárosnak, ahol ne lenne bárki számára érzékelhető (..)  Javasoljuk, hogy haladéktalanul mérjék fel a hajléktalanságban élő emberek helyzetét. Vegyék számba, hány hajléktalan él az utcán és a Főváros készítsen sürgős intézkedési tervet az ellátórendszer megerősítésére. Vonja be a témában érintett civil és segítő szervezeteket, egyházakat, hajléktalanszállókat és nappali melegedőket, hogy vissza tudjuk szorítani a közterületet életvitelszerűen használók számát

– írta posztjában a volt főpolgármester jelölt.

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Merész Márton) 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version