Kiemelt hírek
KRESZ-módosítás: már a gyalogos szándéka is elsőbbséget jelent a zebrán
Jogosítványt igénylő e-roller, kerékpároskörzetek és kötelező bukósisak-használat. Készül az új KRESZ, mutatjuk a legfontosabb változásokat.
Régóta ismert, hogy zajlik a KRESZ szabályainak megváltoztatása (ennek hátteréről itt olvashat bővebben), amelynek során a szabályalkotók külön figyelmet szentelnek a gyalogosoknak, a kerékpárosoknak és az elektromos rollereket használóknak is – írja az Index. A legfontosabb változások között találhatunk jobban védett gyalogosokat, kerékpároskörzeteket és kötelező bukósisak-használatot is, amelyekről a szabályalkotó munkacsoport tagjai csütörtök délelőtt tartottak háttérbeszélgetést Budapesten (a KRESZ módosítása természetesen több más területet is érint, így többek között a büntetőfékezést vagy éppen a más ablaka alatt indokolatlanul járatot autó esetét is).
Mint ismert: tavaly júliusban jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter, hogy az Árpád hídon történő gyorshajtásból fakadó halálos baleset hatására megkezdték a KRESZ gyűjtőnéven ismert közlekedési szabályrendszer felülvizsgálatának előkészítését, mert az jelenleg nem ad megfelelő választ a megváltozott közlekedési viszonyokra. Ezzel több évtizedes adósságot törlesztenek.
A szakértőkből létrehozott munkacsoportok dolgoznak azon, hogy 2025. március 31-ig elkészítsenek egy olyan anyagot, amelyet benyújthat a kormány az Országgyűlésnek. Korábban bemutattuk már a humán munkacsoport javaslatait, és szakértőkkel is egyeztettünk a lehetséges módosításokról. Most a szabályalkotók a gyalogosokra, kerékpárosokra és a mikromobilitási eszközhasználókra vonatkozó szabályok tervezett módosításait mutatták be, és hangsúlyozták, hogy az új KRESZ miatt nem kell majd újravizsgáznia a jelenleg vezetői engedéllyel rendelkezőknek.
Új rendszer a gyalogátkelőhelyeken
Az igazán fontos változtatások a gyalogos-átkelőhelyeket érintik, ezek „igazi áttörést jelentenek majd a jogalkotásban”.
Már a szándéknak is elsőbbsége lesz
– fogalmazott Major Róbert, rendőr ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara Közbiztonsági Tanszékének vezetője.
A szakértő kifejtette, hogy a jelenleg hatályos KRESZ-ben a gyalogosnak a gyalogátkelőhelyen van elsőbbsége a gépjárművekkel szemben. Ez lényegében azt jelenti, hogy akkor van elsőbbségük, amikor már leléptek a járdáról.
„Az elmúlt évtizedekben látható, hogy egyre több járművezető megáll már akkor, amikor a gyalogos még nem lépett le a zebrának becézett gyalogátkelőre. Ez nagyon üdvözlendő, viszont szeretnénk jogszabályi kötelező erővel felruházni ezt a magatartást. Tehát a tervezet azt tartalmazza, hogy nem csak a gyalogátkelőhelyen haladó gyalogosnak van elsőbbsége, hanem a gyalogos-átkelőhelyen áthaladni szándékozó gyalogosnak is elsőbbsége van”
– mondta a rendőr ezredes, aki hozzátette, hogy ehhez természetesen szükség van arra, hogy a járművezető erről tudomást szerezzen, vagyis a gyalogos jelezze ezt a szándékát. Ezt pedig úgy teheti meg, ha a zebra előtt várakozik, vagy a járdán sétálva megközelíti azt.
„Ha ott áll a járdaszigeten, a gyalogos-átkelőhelynél egy személy, akkor egzakt módon megköveteljük a gépjárművezetőtől, hogy álljon meg.
Természetesen előfordulhat, hogy Mari néni csak megállt sms-t küldeni a zebránál, de a biztonság érdekében azt mondjuk, hogy az autósnak le kell nyelnie a békát, hogy ezerből egyszer feleslegesen áll meg” – mondta a szakértő, aki hozzátette, elvárják, hogy a gépjárművezető észlelje, ha a járdán valaki közeledik a zebrához áthaladási szándékkal. Ilyenkor álljon meg abban az esetben, ha kereszteznék egymás útját.
Jönnek a kerékpároskörzetek
A technológiai fejlődés és a különböző kerékpárok elterjedésének hatására itt is új fogalmakat kellett alkotni, ahogy a gyalogosoknál is. Az új KRESZ tervezete kétféle kerékpárról fog szólni: a hagyományos értelemben vett kerékpárokról és a különleges kerékpárról. Ez a megkülönböztetés pedig nem csak egy formai dolog lesz, hanem szabályozásbeli különbségeket is jelent majd. Hagyományos kerékpárnak számítanak azok a kétkerekű járművek, amelyeket emberi erővel hajtanak, és legfeljebb egy 1000 W teljesítményű segédmotor segíti a haladásukat 25 kilométer per óráig. A különleges kerékpárok kategóriájába tartoznak azok a két- vagy többkerekű járművek, amelyeknek szélessége egy métert meghaladó vagy súlya 35 kilogrammnál több.
„Az új szabályozás létrehozza a saját helyeit a kerékpáros-közlekedésnek. Az egyik ilyen sajátos hely lesz a kerékpáros-övezet” – jelentette ki a dr. Fülöp Ágnes nyugalmazott bíró, aki felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi szabályozásban nincs ilyen fogalom.
A kerékpáros-szervezetek gyakran lobbiznak a kerékpárutak mellett, azonban az új szabályok alkotói szerint ennél többet is adhatnak a bringásoknak. A kerékpároskörzetek ugyanis akár több utcányi területek is lehetnének, ahol a kerékpárosok a menetiránynak megfelelő sávot szabadon – tehát anélkül, hogy rendeződniük kellene – használhatnák a kerékpárutakon megengedett maximumsebesség-határig. Itt a gyalogosok a kijelölt járdákon közlekedhetnek – amennyiben nincs ilyen, akkor a már említett virtuális sávban kell haladniuk, mint egy autóúton –, a gépjárművek pedig nem hajthatnak be. Ez utóbbi alól kivételt csak a célforgalom képez, de ez esetben is maximum csak 30 kilométer per órával közlekedhetnek az autók.
Emellett az egyirányú utcák használata is megváltozik, ahol eddig csak az erre engedélyt adó táblák esetében hajthattak be a biciklisek a menetiránnyal szemben.
„Határozott igény van rá, hogy mindig behajtási lehetősége legyen a kerékpárosoknak az egyirányú utcákba” – jegyezte meg dr. Fülöp Ágnes, aki elmondta, hogy ők egy átmenetes megoldást javasolnak, így a kerékpárosok akkor hajthatnak be az ilyen utcákba bármelyik irányból, ha azt a jelzőtábla megengedi, vagy az övezetben a megengedett sebesség nem haladja meg a 30 kilométer per órát. Viszont a kerékpárosoknak elsőbbséget kell adniuk az egyenrangú útkereszteződésekben a balról érkezőknek is, kivéve, ha kerékpársávon vagy autóbuszoknak fenntartott forgalmi sávon közlekednek.
Kötelező bukósisak-viselés
Az új szabályozás fokozatosan, felmenő rendszerben tenné kötelezővé a kerékpáros-bukósisak használatát, amely egyelőre csupán ajánlott. A tervek szerint ezt az erre vonatkozó rendelet bevezetésekor a 14 éves illetve náluk fiatalabb kerékpárosok számára írnák elő, így a 14 évnél idősebbek számára továbbra is csak ajánlott lenne a felszerelés. Egy idő után tehát (a mostani fiatalok felnőtté válásával) teljesen kötelezővé válna.
Ezt azért vezetnék be, mert a szabályalkotók úgy ítélték meg, hogy a sisakkérdés generációs ügy, és a fiatalabbak számára már természetes a viselése.
Kerékpáros-átkelőhelyek
Az új KRESZ-tervezet szerint létrehoznának a gyalogos-átkelőhelyek mintájára kerékpáros-átkelőhelyeket is.
Azokban a kereszteződésekben, ahol a kerékpárosnak van elsőbbsége, ott a már jelenleg is használt sárga négyzetek segítségével jelölik az kerékpáros-átkelőhelyet, ami egyértelművé teszi az autósoknak, hogy az adott útterületen a kerékpárosnak van elsőbbsége, hasonlóan a gyalogátkelőhelyekhez. Ahol viszont nincs elsőbbsége a bicikliseknek, ott a jövőben nem szabadna ezt a felfestést használni, hanem egy másik típusú sárga jelzéssel lenne feltüntetve az, hogy hol várható a kerékpáros áthaladása, ami egyben egyértelművé tenné, hogy a gépjárművezetőknek van elsőbbsége. Természetesen ezek mellé készítenek új jelzőtáblákat is, amelyek megegyeznek a gyalogos-átkelőhelyet jelző táblával, csak a fehér háromszögben gyalogos helyett egy kerékpárost mutató piktogram lesz majd látható.
„Viszont azért, hogy meg tudjuk őket védeni, a kerékpárosoknak is lesznek kötelezettségeik” – jegyezte meg az egykori bíró, aki példaként hozta fel, hogy a kerékpárosoknak, amikor egy kerékpár-átkelőhelyhez közelednek, 10 méterre az átkelőhelytől le kell lassítaniuk 10 kilométer per órára, hogy az autósoknak legyen idejük észrevenni őket.
Az új KRESZ emellett szoros használati sorrendet fog létrehozni a kerékpárutak esetében is.
- Kerékpárút, gyalog- és kerékpárút, kerékpársáv, nyitott kerékpársáv.
- Az úttest jobb szélén kijelölt autóbuszforgalmi sáv, kivéve, ha ezt korlátozó tábla tiltja.
- Jobb oldalon szilárd burkolatú útpadkán.
- Jobb oldalon a forgalmi zónában, vagy a kerékpáros útburkolati jel által kijelölt nyomvonalon.
Ez alól kivételt képeznek a következők:
- Ahol a kerékpárút vagy a gyalog- és kerékpárút a közlekedő menetiránya szerinti bal oldalon van, ott az előbb említett 2-es és 4-es pont szerint is közlekedhetnek.
- Ahol a kerékpárút vagy a gyalog- és kerékpárút és kerékpárosnyom útburkolati jel is van, ott bármelyiket használhatja a közlekedő.
- Ahol az úttesten a kerékpáros-közlekedés tilos vagy az úttest erre alkalmatlan – a forgalom jellege vagy más ok miatt –, ott a gyalogosforgalom zavarása nélkül a járdán is közlekedhetnek.
Emellett pedig a jövőben a kerékpárosoknak egy oszlopban kell haladniuk a kerékpársávokban, az autóbuszforgalmi sávokban, a szilárd burkolatú útpadkán, a forgalmi zónában vagy a kerékpárosnyomon és a járdán, viszont mehetnek két oszlopban a kerékpárúton, a gyalogos- és kerékpárúton, a nyitott kerékpársávon és a lakó-pihenő övezetekben, ha elegendő hely áll a rendelkezésre.
Megrendszabályozzák az e-rollereket is
Régóta tudni, hogy a jogalkotó részletesen szabályozni fogja az egyre népszerűbb e-rolleket is. Erről itt olvashat bővebben.
Emellett az e-rollereket is két csoportba osztják: motoros rollernek minősülnek majd az 1000 wattnál kisebb teljesítményű vagy 35 kilónál könnyebb, illetve sík úton, önerőből 25 kilométer per óra sebességnél nem gyorsabb, legalább kétkerekű, egy tengelyen kormányzott, vezetőjét állva szállító járművek.
A másik csoportot a nagy teljesítményű motoros rollerek alkotják majd: 1000 W-nál erősebb motorral rendelkező vagy 35 kilónál nehezebb, 25 kilométernél per óránál gyorsabb járművek.
A kisebbekre a kerékpárosszabályok vonatkoznak majd.
Az erősebb e-rollereket viszont már a segédmotor kategóriába sorolnák be, így ezekre kötelező biztosítás és bukósisak kell, és nem használhatják majd a gyalog- és kerékpárutakat, a járdákat, a kerékpársávokat.
(Fotó: Pest Hírlap archív)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója