Kiemelt hírek
Vas Blanka szakaszt nyert a Tour de France-on!
Óriási versenyzéssel Vas Blanka nyerte a Le Tour de France Femmes avec Zwift, azaz női Tour 5. szakaszát.
A Team SD Worx – Protime magyar bringása a Bastogne és Amnéville közötti, 152,5 kilométeres, öt kategorizált emelkedőt tartalmazó etapon Katarzyna Niewiadomát (Canyon//SRAM Racing) és Liane Lippertet (Movistar Team) előzte meg egy négyfős sprintben, miután 6,5 kilométerrel a cél előtt egy nagyobb bukás történt, amibe többek között Vas Blanka csapattársa, az összetettben élen álló Demi Vollering is belekeveredett – írja az M4Sport.
Az előzetes várakozások alapján ez az etap tűnt a legideálisabbnak egy jó eredmény elérésére az U23-as világbajnok Vasnak, aki a nyitóetapon tizedik lett.
Hat kilométerrel a cél előtt egy kanyarban nagy bukás történt, a szétszakadt mezőny maradékában Vas tökéletesen reagált minden megindulásra, a legvégéig kitartó négyesből pedig ő volt a leggyorsabb: a Giro d’Italia után a Tour de France-ról is van már szakaszgyőzelme.
„Őrület! Még nem fogtam fel. Nem is tudom, mit mondjak – kereste a szavakat könnyes szemmel a befutó után. – Nem számítottam ma ilyenre, mert rosszul éreztem magam a nap folyamán. Lorena Wiebes mondta, hogy higgyek magamban, ami sokat segített. A rádióm nem működött, nem tudtam, mi történt hátul, de azt igen, hogy Demi Vollering elesett, és elveszítjük a sárga trikót, szóval vegyes érzéseim vannak.”
Az olimpia mezőnyversenyében hasonló szituációban negyedikként végző Vas hozzátette, nem akarta ugyanazt a hibát elkövetni, amit Párizsban, ahol elengedte a most is a hajrában támadó Kristen Faulknert.
„Sok önbizalmat adott az olimpia, mert végig a legelejében versenyeztem, és már tudom, hogy ha jó napom van, ott lehetek a legjobbakkal” – mondta.
Az egyhetes, nyolcszakaszos verseny pénteken a Remiremont és Morteau közötti 159,2 kilométeres szakasszal folytatódik és vasárnap a legendás Alpe d’Huezen zárul.
Kiemelt kép: DAVID PINTENS / BELGA MAG / AFP)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója