Kiemelt hírek
Karácsony Gergely: a főpolgármesterségről természetesen nem mondok le
Karácsony Gergely elfogadta a bíróság ítéletét, mégsem lesz új választás Budapesten. Ugyanakkor nem egészen két hete még azt mondta a főpolgármester, hogy az új választás kiírása a demokrácia érdeke.
A Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését, amelynek értelmében a következő öt évben is én leszek Budapest főpolgármestere. Természetesen elfogadom a független magyar bíróság döntését – közölte Facebook-oldalán Karácsony Gergely. Ez azt is jelenti, hogy mégsem kéri az új választást a főpolgármester.
Mint írja:
„A választási folyamat átláthatatlansága miatt még azt is vállaltam volna, hogy az egész városban ismételjük meg a főpolgármester-választást, immár mentesen minden politikai és jogi manipulációtól. A Kúria jogerős döntése azonban ezt a vitát lezárta. A főpolgármesterségről természetesen nem mondok le, mondjanak le azok, akik félre akarták vezetni a budapestieket és akik képtelen voltak egy tisztességes újraszámlálást levezényelni.”
Vitézy Dávid: Karácsony Gergelynek saját politikai túlélése fontosabb, mint bármilyen demokratikus elv és a város
„Gratulálok Karácsony Gergelynek, hogy a Kúria elutasította az indítványát. A saját beadványának elutasítása után talán senki nem ünnepelte még úgy a független magyar bíróságokat, mint ahogy most ő teszi.” – írja Vitézy Dávid a Facebook-bejegyzésében. Karácsony Gergely döntéséről itt olvashat bővebben.
Vitézy Dávid hozzátette: a Kúria döntése kapcsán a választási eljárásról szóló jogszabályok szerint alkotmányjogi panasszal még mindkét jelölt élhet. Mivel Karácsony Gergely korábban azt mondta, hogy az általa szükségesnek tartott új budapesti főpolgármester-választás érdekében minden lehetséges jogi eszközzel élni fog, gondolom az Alkotmánybírósághoz is fordul még ezügyben. A Kúria döntésének a korábbi általam bemutatott visszásságokat érintő része kapcsán a határozat jogi értékelését követően az alkotmányjogi panasz lehetőségét fenntartom.
Vitézy szeribt „rendkívül aggasztó” a város szempontjából azt az „ámokfutás”, amit a megválasztott főpolgármester az elmúlt hetekben előadott, mely
keretében olyan törvényben rögzített, évtizedek óta minden jelölt számára rendelkezésre álló jogorvoslati eljárásokat minősített csalásnak, melyek végül amúgy őt hozták ki győztesnek; a legsúlyosabb bűncselekménnyel vádolt meg minden bizonyíték nélkül köztisztviselőket; és a pillanatnyi érdekei mentén szemrebbenés nélkül minősített bíróságokat hitelesnek vagy csalónak, attól függően, hogy épp úgy gondolta, a javára vagy épp az ellenében döntenek. Eközben a saját legitimációját is tönkretette az új főpolgármester-választás követelésével.
Karácsony Gergely nem megvédte a „Budapest köztársaságot”, hanem nevetségessé tette, és újra bebizonyította, hogy saját politikai túlélése fontosabb, mint bármilyen demokratikus elv, és főleg fontosabb, mint maga a város.
További részleteket itt olvashat.
(Fotó: Karácsony Gergely Facebook-oldala)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!