Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Karácsony Gergely a főpolgármester-választás megismétlését kezdeményezi

Létrehozva:

Karácsony Gergely a közösségi médiában jelentette be, hogy benyújtja a főpolgármester-választás megismétlésére tett indítványát a Kúriához.

Karácsony Gergely a Facebookon tette közzé, hogy benyújta azt az indítványt a Kúriához, amely a főpolgármester-választás eredményeinek megsemmisítésére és új szavazás kiírására vonatkozik.

„Ahogy ígértem, a mai napon beadtam a Kúriának azt az indítványt, amelyben a főpolgármester-választás eredményének megsemmisítését, és a szavazásnak az egész városban való megismétlését kérem”

– írta Karácsony Gergely hétfő délután, majd úgy folytatta:

„Tudom szokatlan dolog, ha egy politikus tartja a szavát, ahogyan az is, ha egy olyan választás megismétlését kéri, amit megnyert. Tudom azt is, hogy sokan belefáradtak már ebbe a hosszúra nyúlt választási kampányba, de a választás demokratikus legitimitása nem múlhat azon, ki nyert és ki veszített. A Budapest köztársaságban biztosan nem.”

Kétszer is megnyerte a főpolgármester-választást, mégis új szavazást szeretne

„Nem az újraszámlálás tényét kifogásolom. Jó, ha szoros eredménynél még egyszer meggyőződünk arról, hogy biztosan jól számoltunk-e? Az érvénytelen szavazatok újraszámolása során azonban az derült ki, hogy a budapesti szavazókörök közel felénél nem volt garantálva az, hogy az újraszámolásra úgy érkezzenek meg a szavazólapok, ahogyan a választás éjjelén a szavazatszámláló bizottság azokat bekötegelte”

– indokolta döntését.

Karácsony emlékeztett a korábban jelzett kifogásaira is a választás lebonyolításával kapcsolatban, így arra, hogy több kerületben az urna felbontásánál sem voltak jelen a helyi választási bizottság tagjai.

„Nem állítom azt, hogy történt bárhol visszaélés. Azt állítom, hogy sérültek azok a törvényi garanciák, amik kizárnák a választási visszaélést. Biztosan véletlen, hogy a XVII. kerületből szinte nem volt olyan szavazókör, ahonnan szabályosan lezárva érkeztek volna a szavazólapok az NVI-hez – aztán arányaiban itt volt az egyik legtöbb, végül érvényesnek átminősített szavazat”

– írta.

Vitézy Dávid támogatja Karácsony indítványát

Karácsony bejelentését követően nem sokkal Vitézy Dávid Facebook-oldalán kommentálta a történnteket, melyben azt írta: „Amennyiben a Kúria ennek az indítványának nem ad helyt, újraválasztott főpolgármesterként a lemondásával az új választást bármikor maga is el tudja érni. Magam részéről állok elébe, bármelyik úton is éri el végül az új választás kiírását.”

Vitézy azt írta, bízik benne, hogy a jogorvoslati eljárások lezárásával végre pontot tehetnek a június 9-i főpolgármester-választás eredményére, ha pedig a Kúria szerint is megismételt választás kell két kerületben vagy egész Budapesten, „azt minél gyorsabban le kell bonyolítani, hisz a választók végre azt szeretnék, hogy az őket képviselők a városukkal foglalkozzanak, ne a választásokkal”.

(Kiemelt képünk forrása: Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter közös sajtótájékoztatója a budapesti Kossuth téren, 2021.10.08. Fotó: Adrián Zoltán/168)

Legnépszerűbb cikkeink