Kiemelt hírek
Donáth Anna lemondott
Donáth Anna vállalta pártja választási vereséggel felérő eredményéért a felelősséget, és lemondott pártelnöki pozíciójáról.
Donáth Anna vállalta a felelősséget pártja kudarcáért, így a mai napon lemondott pártelnöki pozíciójáról. A politikus a hivatalos Facebook oldalán bejegyzésében kifejtette, a változás a szemünk előtt történik: szimbolikus helyeken szenvedett vereséget a NER, most először 45% alá kerültek egy EP-választáson. Felcsillant egy remény, hogy vége lehet ennek a rendszernek – és aki ezt a reményt önös érdekekből eltagadja, az rosszat tesz Magyarországnak.
„Az Európai Parlamenti eredményünk kudarc – még akkor is, ha úgy érzem, hogy a választók elsősorban az erőre mondtak igent, nem pedig a mi európai parlamenti munkánkra mondtak nemet”
– írta a bejegyzésben. Hozzátette, tegnap este viszont nem mehetett el szó nélkül a Momentum sikerei mellett sem: azokra ugyanolyan büszke, amennyire vállalja a felelősséget a sikertelen EP-eredményekért. Az, hogy Zuglóban egyszerre győzték le a régi baloldalt és a Fideszt, szerinte hatalmas teljesítmény. Ahogy Pikó András és Soproni Tamás újrázása, Bánréve, Vámospércs, Keszthely és Győr elhódítása is az.
Donáth Anna ezután azt írta, ő annak a politikának látja értelmét, ami szívből jön. Amiben hisznek. És a Momentum ebben a liberális politikában hisz. Hiszen egy olyan világban, ahol egyre erősebb a szélsőjobb, ahol egyre nagyobb teret nyernek a jobboldali populisták, még inkább szükség van arra, hogy valaki kérlelhetetlenül kiálljon ezen értékek mellett.
„Csináld azt, amiben hiszel, úgy, ahogyan a legjobban tudod, és feküdj le minden este úgy, hogy tiszta a lelkiismereted – ez az én filozófiám. A jövőben is eszerint fogok politizálni. A lelkiismeretem pedig úgy marad tiszta, ha vállalom a felelősséget, és lemondok a pártelnöki pozícióról.”
– írta bejegyzésében a politikus. Végül hozzátette, nagyon köszöni a támogatást azoknak, akik kiálltak mellettük. Akik dolgoztak a kampányon, akik segítették a munkájukat, és akik rájuk szavaztak. „Nem adjuk fel, dolgozunk tovább értetek és veletek.” – zárult a bejegyzés.
(Kiemelt képünkön Donáth Anna látható. Donáth Anna – Fotó: Merész Márton)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója