Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Kormányinfó: Elkaszálta Magyarországot az Európai Bíróság

Létrehozva:

A csütörtöki Kormányinfón arról beszélt Gulyás Gergely, hogy az európai kötelező sorkatonai szolgálat emlegetése új helyzet teremthet a háború további alakulásában. Az is kiderült, hogy az Európai bíróság elkaszálta a magyar kormányt a határzár miatt.

Gulyás Gergely a háború témájával kezdte a Kormányinfót. Elmondta, hogy a kormány szerdai kihelyezett ülésén értékelte a háború miatt kialakult európai helyzetet. Azt látják, hogy az ukrán hadsereg azokat az állásokat, amelyek az elmúlt másfél- két évben kialakultak, egyre nehezebben tudja tartani, ennek következménye pedig a kényszersorozás, Kárpátalján is. A miniszter hangsúlyozta, Magyarország nem ad ki senkit, aki az ország területén menekültként tartózkodik.

A nagyobb nehézségnek a nyugat-európai hozzáállást nevezte, minőségileg új helyzet Manfred Weber kötelező európai sorkatonai szolgálatról szóló nyilatkozata. A NATO-ukrán missziót konkrét intézményi veszélynek nevezte Gulyás Gergely, erről több munkacsoport is tárgyal. Felelőtlennek tartják a katonai beavatkozásról szóló nyilatkozatokat, azt is látják, hogy az európai választások egyik legfontosabb tétje is ez, a józan észnek kell teret kapnia – írja az Index.  Ahogy arról korábban írtunk, a NATO egy ukrajnai misszió felállítását tervezi, ez magában foglalná a katonai kiképzést és a fegyverszállítások koordinációját is.

A Portfolio azt írja, hogy Emmanuel Macron francia elnök után egyre több NATO tagállam vezetője kezdett el érdeklődni katonák Ukrajnába telepítésén. „Néhány hete a NATO még hallani sem akart arról, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába, mára viszont a szövetség több vezetője is nyitottnak tűnik Emmanuel Macron francia elnök ötletére – idézi Benjamin Haddad francia politikust, Macron párttársát a Newsweek”. A francia politikus szerint ezért a NATO-nak „kreatív megoldásokat” kell találnia Ukrajna megsegítésére, például azzal, hogy az ukrán-belarusz határ védelmét átveszik az ukrán hadseregtől.

Elkaszálta az Európai Bíróság Magyarországot a határzár miatt, jön a bírság

Az Európai Bíróság előtti magyar eljárásokról is tárgyalt a kormány. A külső határzár miatt várhatóan bírságot kell fizetnie Magyarországnak. Gulyás Gergely azt mondta a Kormányinfón, hogy azt akarják bírságolni az országot, napi hatmillió forintnak megfelelő eurós bírságra számítanak. Gulyás Gergely szerint a döntés már megszületett, de még nem hirdették ki, mert valószínűleg négy nappal az európai parlamenti választások után hirdeti ki a bíróság a döntést.

A Kormányinfón Vitályos Eszter elmondta, hogy a Digitális Állampolgárság Programmal kapcsolatban hangsúlyozta, már elérhető ennek a honlapja, ami bemutatja a projektet. Az állampolgárok minden olyan jogosultsággal rendelkeznek majd a digitális térben, mint a fizikai valójukban. Idén szeptembertől már használhatjuk a digitális személyi igazolványt, amivel jóval könnyebb lesz magunkat azonosítani, és a hivatalos ügyeink intézését is megkönnyíti.

(Fotó: Pesti Hírlap archív)

Legnépszerűbb cikkeink