Kiemelt hírek
Motoros rendőr kapta el a pofátlan pesti áltaxist
Taxis helyett megrögzött szabályszegő volt annak a sárga Mercedesnek a sofőrje, aki a belvárosban bukott le.
A szakma szinte minden szabályát megszegte egy budapesti áltaxis, akit a BRFK egyik motoros rendőre ellenőrzött a Belvárosban. A 11-szeres alapdíjjal is dolgozó férfi ellen a helyszíni bírság mellett eljárás indult, autója rendszámát is elvették – írta a police.hu.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály motorkerékpáros járőre 2024. március 16-án délután az V. kerületi Erzsébet téren ellenőrzött egy taxit. A sárga Mercedesen taxijelzés és -rendszám volt, feltüntették rajta a független szolgáltató feliratot, valamint – a hivatalos áraktól több ponton jelentősen eltérő – díjszabást.
Míg az alapdíj egységesen 1100 Ft, az áltaxisnak volt olyan tarifacsomagja, amely 12 200 forintról indult.
Az idős sofőr azt mondta a rendőrnek, hogy nem végez személyszállító szolgáltatást, aminek a jármű külső jegyein túl az is ellentmondott, hogy viteldíj-kijelző, pénztárgép és POS terminál működött, illetve több utastájékoztatót is elhelyeztek. Sem a férfi, sem a Mercedes nem rendelkezett a taxizáshoz szükséges engedéllyel, a kocsinak ráadásul több mint egy éve lejárt a műszaki engedélye.
A rendőrt nem győzte meg a sofőr védekezése, miszerint csak azért van taxijelzés, hogy használhassa a buszsávot. A lejárt műszaki miatt helyszíni bírságot kapott, a helyszínen elvették az autó rendszámát, a személyszállító szolgáltatással összefüggő szabályok megszegése miatt pedig közigazgatási eljárás indult ellene.
Áltaxisok vadásznak a fővárosban
Az áltaxisok jelenléte nem újdonság Budapesten. Tavaly nyáron cégjelzés nélküli taxisokra figyelmeztették a budapesti atlétikai világbajnokságra érkező szurkolókat. A Nemzeti Atlétikai Központ melletti benzinkútnál várakoztak és csillagászati összegekért vitték a szállodájukba a külföldieket.
Januártól módosult a Taxirendelet: ismét egy kézbe került a taxikkal kapcsolatos feladatellátás, újra a BKK mint fővárosi közlekedésszervező látja el az összes, taxitársaságokkal és taxikkal kapcsolatos önkormányzati feladatot. De ha taxiról van szó, nem árt ezután is észnél lenni: méregdrágán ketyeghet a mérőóra azoknak, akik rossz taxit választanak. Egyesek közülük akár százezer forintot is elkérnének egy útért a szállodáig a kipécézett külföldi vendégektől.
(Képünk illusztráció: 2020.10.11. Taxik közlekednek az Andrássy úton. fotó: Dimény András)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója