Kiemelt hírek
Fagy várható a következő napokban
Északias áramlással továbbra is hideg és száraz levegő érkezik a Kárpát-medencébe, aminek hatására nemcsak keddre, de szerdára virradóra is nagy területen várható fagy az országban.
Kedden, illetve szerda hajnalban is többfelé fagyhat, majd csak péntektől érkezik az enyhülés – írja előrejelzésében a met.hu.
Hétfőn az ország délnyugati részein erősen felhős lesz az ég, emellett északkeleten szintén felhős idő valószínű több helyen is. A két terület között derült vagy gyengén fátyolfelhős idő lesz. Éjszaka az ország legnagyobb részén kiderül az ég, de este előbb az Északi-középhegységben és környékén, reggel pedig a Duna-Tisza közén erősebben felhős tájak is lesznek. Kedden a Nyugat-Dunántúlon derült maradhat az ég, másutt viszont erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, de így is többórás napsütésre lehet számítani. Számottevő csapadék nem valószínű. Hétfőn az északias szél még többfelé, kedden már csak a Dunától keletre fekvő tájakon lesz élénk. Estétől mérséklődik a légmozgás.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között valószínű, fagyra kiemelten a Dunántúl északi felén, kétharmadán és az északkeleti, keleti megyékben kell számítani. Főként a Nyírségben helyenként -4, -5 fok is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 7 és 12 fok között alakul.
Éjszakai fagyokra kell számítani
Ciklonok és frontjaik alakítják a kontinens legnagyobb részének időjárását, de érdemibb – 10 mm-t meghaladó mennyiségű – csapadékot nagyobb területről csak Franciaországból jelentettek. Anticiklonális hatások Skandináviában és a Mediterráneum zömében jellemzőek. A mozgalmas időnek köszönhetően Európa nyugati, délnyugati és déli területein enyhének mondható az idő, döntően 14 és 21 fok között alakul a csúcshőmérséklet. Ugyanakkor a nyugat-európai frontrendszer előoldalán az Ibériai-félsziget fölé meleg levegő áramlik, így a félsziget déli felén nem ritkák a 25 fok fölötti maximumok sem. Nappali fagyok pedig már csak a Skandináv-félsziget északi részein vannak.
Kedd estig a Kárpát-medencébe a tőlünk északkeletre örvénylő ciklon hátoldalán északias áramlással hidegebb levegő szivárog, így keddre tovább mérséklődik a nappali felmelegedés mértéke, és éjszakai fagyokra is számítani kell.
(Kiemelt képünk illusztráció. Sebastian Willnow / DPA / AFP)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója