Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Füttykoncerttel köszöntötték Orbán Viktort Prágában

Létrehozva:

Az Ukrajna támogatásával kapcsolatos véleménykülönbségek ellenére is van értelme és jövője a visegrádi együttműködésnek – jelentette ki Orbán Viktor kedden Prágában, a négy visegrádi ország kormányfőinek csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnököt a találkozó előtt füttykoncerttel várták a tiltakozók.

„Engem a mai találkozó arról győzött meg, hogy Visegrád él, Visegrád fontos. Különbségeinket kellő tisztelettel tudomásul tudjuk venni, még ha vitatjuk is egymás álláspontját. A közös ügyekben pedig tovább erősítjük az együttműködést. Magyarország erre készen áll” – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő szerint „a mostani prágai kormányfői csúcstalálkozó nem volt a legkönnyebb, mert önreflexiós találkozó volt és arról szólt, van-e szükség a V4-re ilyen formában”. Emlékeztetett: hasonló önreflexiós tanácskozásra a visegrádi országok európai uniós csatlakozása után is sor került. Akkor a V4-ek a közös érdekekben való együttműködés folytatása mellett döntöttek, s így jutottak el az orosz-ukrán háborúig, amely mindent felülírt, újra felmerült az együttműködés folytatásának kérdése.

A kormányfő szerint az „intellektuálisan izgalmas tanácskozáson” megmutatkozott, mi az, amiben egyetértenek a felek és mi az, amiben eltérőek a vélemények. Egyetértés volt abban, hogy Oroszország támadása Ukrajna ellen a nemzetközi jog durva megsértése volt és abban is egyetértünk, hogy Ukrajnának segítségre van szüksége. És segíteni is kell Ukrajnának, ez a helyes magatartás – tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte: Magyarország szempontjából még van egy különleges tényező, mégpedig az, hogy Magyarország nem akar újra közös határt Oroszországgal, mert a múltból ezzel rossz tapasztalatai vannak.

„A magyar nemzetbiztonság egyik legfontosabb alapvetése az, hogy tőlünk keletre legyen egy olyan entitás, amely Oroszország és Magyarország között helyezkedik el. Ukrajnát tehát magyar nemzeti érdekek miatt is segítjük”

– hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor szerint a véleménykülönbség ott van a V4-ek között, hogyan lehet jól segíteni Ukrajnát. „A magyar álláspont világos: nem küldünk fegyvert Ukrajnába, se katonával, se katona nélkül, viszont ezen kívül minden segítséget megadunk” – hangsúlyozta, kiemelve a humanitárius segítséget vagy az ukrán menekültek befogadását.

A miniszterelnök szerint az ukránoknak nyújtandó segítséget érintő véleménykülönbségek ellenére is van értelme a visegrádi együttműködés folytatásának. Több olyan témát is említett, amelyekben sikeres a visegrádi országok együttműködése. Ilyen például az illegális migráció kérdése, ahol a kvótaügy nem került le a napirendről, s továbbra is érdemes együttműködni ezen a területen.

„Együttműködésünk nélkül ma a migránsok tízezrei vagy százezrei járkálnának országaink területén”

 – jegyezte meg Orbán Viktor.

A kormányfő az Ukrajnával kapcsolatos magyar álláspontra vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: minden háborút csak béketárgyalásokkal lehet lezárni, s ez érvényes az orosz-ukrán háborúra is. Ennek a konfliktusnak a folytatása csak a halottak számának növelését vonja maga után, ezért nincs értelme. „Minél hamarabb kerül sor a béketárgyalásokra, annál jobb” – mondta miniszterelnök.

Orbán Viktor csapdának nevezte azt a kérdést, hogy ki győz a háborúban, mert szerinte ez eldönthetetlen. Rossznak nevezte azt az álláspontot is, hogy a felek valamelyike előre hibásnak, bűnösnek legyen kikiáltva, mert az nem vezet sehová. „A háborús bűnösség kérdéséről a háború után kell dönteni” – közölte Orbán Viktor és hozzátette: „stratégiai nyugalmat javaslok mindenkinek ebben az ügyben”.

A kormányfő szerint lehet az orosz-ukrán háborút orosz vagy ukrán szemüvegen keresztül is nézni, ehhez minden országnak joga van.

„Magyarország kétségkívül kilóg a sorból, mert magyar szemüvegen keresztül nézi a problémát” – hangsúlyozta. Rámutatott: a magyarok azt látják, hogy Oroszország nem fogja legyőzni Ukrajnát, de a Nyugat által támogatott Ukrajna sem fogja legyőzni Oroszországot. Ebben a helyzetben meg kell menteni az életeket és mihamarabb béketárgyalásokra van szükség. Ez a magyar álláspont – jelentette ki Orbán Viktor a kérdésekre válaszolva.

A kormányfő visszautasította azt az újságírói állítást, hogy Magyarország Ukrajna-politikája miatt nemzetközileg elszigetelődött volna.

A cseh, a lengyel és a szlovák miniszterelnök szintén elismerte a véleménykülönbségeket, de a visegrádi együttműködés folytatása mellett foglalt állást. Kérdésre válaszolva mind a négy kormányfő egyértelműen leszögezte: országa nem tervezi katonák vezénylését Ukrajnába.

Robert Fico megerősítette, hogy kormánya fegyvereken és lőszeren kívül minden segítséget megad Ukrajnának (a szlovák kormányfő az elmúlt napokban több nyilatkozatában is relativizálta az Ukrajnának nyújtandó segítség szükségességét).

Petr Fiala cseh és Donald Tusk lengyel kormányfő pedig azt mondta, hogy a magyar és a szlovák állásponttól eltérően továbbra is készek fegyvereket és lőszert küldeni Ukrajnának.

Így fütyülték ki Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök dél körül érkezett meg a találkozó helyszínére, ahol komoly füttykoncertet kapott, miután kiszállt az autóból. A Telex videóját az esetről itt tekintheti meg.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, Budapesten, 2022. április 6-án. Fotó: Ladóczki Balázs / 168.hu)

Legnépszerűbb cikkeink