Nagyvilág
Orbán Viktor az EU-csúcs főszereplőjévé vált
A mai EU-csúcson bíznak abban, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök egyedüli ellenzőként beadja végre a derekát, és nem blokkolja tovább Ukrajna pénzügyi támogatását.
Orbán Viktor tavaly decemberben sem egyezett bele Ukrajna támogatásába, ezért hívták össze rendkívüli az EU- csúcstalálkozóját csütörtökre, ahol kétség kívül a magyar miniszterelnök a főszereplő. Ugyanaz a támogatási javaslat kerül a tagállami vezetők elő, mint korábban. „A többéves pénzügyi keret e dokumentumban foglalt felülvizsgálatát annak minden elemével és prioritásával együtt 26 állam-, illetve kormányfő határozottan támogatja” – ez áll a tavaly decemberi EU-csúcson tárgyalt anyagában,.Az EU vezetése abban bízik, hogy a magyar miniszterelnök beadja a derekát – írja az EUrologus. Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor erre eddig nem mutatott hajlandóságot, később tett egy javaslatot, de nem jött be Brüsszelnek.
Az EU is keresi a megoldást, hogy elnyerje Orbán Viktor támogatását
„Ez a tárgyalási keretdokumentum megalapozza azt, hogy mind a 27-en véglegesítsük a megállapodást. A megállapodás elérése elengedhetetlen ahhoz, hogy hitelesek maradjunk, és nem utolsósorban ahhoz is, hogy hűek maradjunk azon kötelezettségvállalásunkhoz, hogy töretlenül támogatást nyújtunk Ukrajna számára. Egyértelműen az a kötelességünk, hogy megoldást találjunk és eredményeket mutassunk fel” – írta meghívólevelében Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. Aki hangsúlyozta azt is, hogy nem csak az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatás (amelyből 33 milliárd euró a hitel, 17 milliárd a vissza nem térítendő támogatás – öt évre), hanem a migráció kezelése, a Nyugat-Balkán támogatása és a természeti katasztrófákra adott segítség is megtalálható a költségvetési módosítás tételei között.
„Nehéz megérteni, hogy Magyarország egészen pontosan mit akar” – nyilatkozta az EUrologusnak egy magas rangú uniós diplomata, akinek rálátása van a tárgyalásokra. Hozzátette, hogy az elmúlt hetekben sok mindent lehetett hallani a magyar tárgyalóféltől, hogy mi a bajuk Ukrajnával, az ukrán kisebbségi törvénnyel, de ezekből az üzenetekből nem derült ki, mit szeretne a magyar kormányfő elérni. A diplomata szerint nem világos, hogy mi lenne a magyar forgatókönyv arra az esetre, ha az EU kihátrálna Ukrajna mögül. „Az idegesség szintje meglehetősen magas” – jelentette ki az Európai Tanács egyik magas beosztású tisztviselője. „Ha nem támogatjuk Ukrajnát, Ukrajna nagyon komoly nehézségekkel nézne szembe, ez nem lehet az EU érdeke” – tette hozzá.
A magyar követelésekkel kapcsolatban, az alábbi variációk merültek fel
Az EU ne a költségvetés módosításával, hanem egy költségvetésen kívüli alap létrehozásával támogassa Ukrajnát. Erre van lehetőség, a 26 tagállam tulajdonképpen bilaterális együttműködések alapján biztosíthatja ezt a támogatást, ez azonban sokkal bonyolultabb folyamat, mert szinte mindegyik nemzeti parlament hozzájárulását is meg kell szerezni.
Magyarország támogatja Ukrajna finanszírozását a javaslat szerint, ha feloldják a még befagyasztva lévő több mint 20 milliárd eurót. Reakció: erre nincs esély, a jogállamisági eljárás egy teljesen különálló folyamat, ha ott Magyarország megfelelően teljesít, akkor lesz pénz, ha nem teljesíti, akkor nem lesz pénz.
Az EU tolja ki két évvel, 2028 augusztusáig a helyreállítási alapok felhasználhatóságát, amelyekhez Magyarország még hozzá sem fért, ezért jó eséllyel el sem tudja költeni határidőre. Reakció: erre nem nyitottak a tagállamok, bár van olyan kormány, amelyik támogatná, de nincs meg hozzá a többség.
Az ukrán támogatást lehessen évenként felülvizsgálni és évről-évre megújítani. Ezt nem támogatják a tagállamok, mert attól tartanak, hogy akkor Orbán Viktor évente élne a zsarolási potenciállal. Ehelyett felmerült, hogy legyen egy félidős, tehát két év múlva esedékes felülvizsgálat, azonban a vétó lehetősége nélkül, illetve egy olyan megoldás, hogy ha egy tagállamnak gondja van, akkor azt behozhatja az Európai Tanács elé, de a vétólehetőséget itt is kiküszöbölnék. A tagállamok azzal nyugtatják magukat, hogy erre az évre még egy korábbi döntés alapján biztosított a támogatás, de éppen a kiszámíthatóság miatt szeretnének egy hosszú távú keretet létrehozni.
A kölcsönre és a vissza nem térítendő támogatásra is van már létező, a Covid alatt alkalmazott módszer. A legtöbben úgy vélik, hogy igazából minden a tárgyalóteremben dől majd el, előre nehéz megjósolni, hogy milyen irányt vesznek a folyamatok. Arra is hivatkoznak, hogy ez egy politikai diskurzus, amelyet politikusoknak kell egymás között lefolytatni. Mindenesetre Orbán Viktor pozíciói egyértelműen romlanak.
Egyedül maradt Orbán Viktor
„Nem emlékszem hogy valaha ennyire el lett volna szigetelve Orbán Viktor az EU-ban, holott ő a legrégebb óta hivatalban lévő, legtapasztaltabb kormányfő” – nyilatkozta a lapnak egy brüsszeli informátor, aki lehűtötte az azzal kapcsolatos kedélyeket is, hogy a tagállamok a 7-es cikkely szerinti eljárás alapján megvonnák Magyarországtól a szavazati jogot.
Orbán elszigetelődése a Fidesz számára az EP-választások előtt intő jel, hogy a konzervatív képviselőcsoport is csatlakozott egy ötpárti felhíváshoz, amely a tagállamokat Ukrajna támogatására szólítja fel. A konzervatív frakcióban vannak a volt lengyel (Jog és Igazságosság) és a jelenlegi olasz (Olasz Testvérek) kormánypárt képviselői, akik az EP-választások után is meghatározó szerepet fognak betölteni ebben a csoportosulásban. Az Európai Néppárt, a szociáldemokraták, a liberális Renew Europe, a Zöldek és az imént említett Európai Konzervatívok és Reformerek közös nyilatkozatában többek között a következők állnak: „Arra számítunk, hogy az Európai Tanács megállapodik az Ukrajna Eszköz keretében javasolt gazdasági és pénzügyi támogatásról, amely segít Ukrajnának fenntartani polgárai számára alapvető szolgáltatásokat, például iskolákat, kórházakat és szociális biztonságot, és támogatja az ország gazdasági és társadalmi fellendülését és újjáépítését. További késések vagy évenkénti vétók nem jelenthetnek alternatívát”.
(Kiemelt képünkön: Orbán Viktor miniszterelnök. Fotó: NICOLAS MAETERLINCK / BELGA MAG / Belga via AFP)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!