Kiemelt hírek
Budapesten 1200 esethez kérték az OMSZ segítségét az ónos eső miatt.
Szerdán volt, ahol másodfokú riasztás volt érvényben ónos eső miatt. Ma (kora) reggelig már csak egy-egy helyen, Borsod megye északnyugati részén, illetve Nógrád megye fagyzugos völgyeiben volt esély még átmeneti ónos esőre.
A szerdai ónos eső miatt tegnap délutántól kiugróan sokan kérték az Országos Mentőszolgálat segítségét. A legtöbben végtagsérülést és fejsérülést szenvedtek, de több közlekedési baleset is történt. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője az ATV Híradónak elmondta, országszerte mintegy 4000, Budapesten pedig ezer segélyhívás érkezett a mentőszolgálathoz.
„Budapesten tegnap 20 százalékkal több esetünk volt a szokásosnál, 1200 fölé emelkedett az esetszám, és országosan is közel 4000 feladatot láttunk el, ami lényegesen több a megszokottnál. Budapesten belül is voltak olyan területek, ahol sokan elestek, végtagsérülést, fejsérülést szenvedtek és előfordultak közlekedési balesetek is”
– fogalmazott Győrfi.
Szerda este már csak Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyes járásaiban volt elsőfokú riasztás gyenge ónos eső veszélye miatt.
Az előrejelzés szerint az ország keleti, északkeleti részén még folytatódik a csapadékhullás, amelynek halmazállapota északon helyenként ónos eső, másutt eső lesz.
Nemcsak hazánkban okozott gondot az ónos eső. A csütörtökre tervezett mintegy ezer járatból több mint háromszázat töröltek a frankfurti repülőtéren – közölte az Európa egyik legforgalmasabb német légikikötőjét működtető Fraport szóvivője. Az utóbbi napok viharos időjárása és az ónos eső miatt egy időre le is kellett állítani a légi forgalmat a repülőtéren.
Ónos eső után enyhülés
Az élénk, helyenként erős délnyugati, déli széllel mostanra már mindenhova megérkezett az enyhülés, így ónos esőre ma már nem kell számítani
– írja a közösségi oldalán a HungaroMet. Eső, záporeső viszont több helyen előfordulhat, a déli országrészben egy-egy zivatar sem kizárt. Napközben aztán délnyugat felől elkezd szakadozni a felhőzet, ezzel együtt a csapadékhajlam is csökken – írják.
A hőmérséklet tág határok között alakul: míg a tartósan borongós, szélcsendes északkeleti, északi részeken jóval 10 fok alatt is beragadhat a hőmérséklet, addig hazánk többi részén 10 és 16 fok közé, néhol akár 17, 18 fok köré is felmelegedhet a levegő, így
az országos napi melegrekord is megdőlhet (17,0 fok, Kaposvár, 1918).
A tavaszias idő nem tart ki sokáig, a következő éjszaka ugyanis markáns hidegfront érkezik – írják.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Merész Márton)