Kiemelt hírek
Testi sértés vétsége miatt pénzbüntetésre ítélték Donáth Lászlót
A Fővárosi Törvényszék másodfokon megváltoztatta a kerületi bíróság ítéletét abban a büntetőügyben, amely egy lelkész ellen indult testi sértés és két rendbeli folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken. Korábbi sajtóhírek szerint a vádlott Donáth László evangélikus lelkész, volt MSZP-s parlamenti képviselő.
A közlemény szerint az elsőfokú ítéletet a szeméremsértés vétsége vonatkozásában a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette. Közölték azt is, hogy a törvényszék 1 millió forintról 250 ezer forintra mérsékelte a kiszabott pénzbüntetést.Az ítélet szerint a sértett takarítóként dolgozott egy intézményben, ahol a vádlott lelkészi feladatokat látott el.
A sértett 2019. június 8-án a takarítóeszköz tárolására szolgáló kocsit egy festmény előtt hagyta, holott ezt a vádlott korábban megtiltotta. Amikor a lelkész ezt észlelte, felelősségre vonta a sértettet, két kézzel megfogta a nyakát, kis erővel rövid ideig meg is szorította, miközben fenyegető kifejezéseket mondott.
A sértett emiatt 2019. június 12-én magánindítványt terjesztett elő, amelyben a testi sértés mellett a 2017 májusa és 2019 áprilisa között történt szeméremsértés vétségét érintő körülményekről is nyilatkozott – írták a bírósági közleményben.
A tájékoztatás szerint a törvényszék megállapította, hogy a szeméremsértés vétségére vonatkozó magánindítványt a sértett a büntetőeljárási törvényben meghatározott határidőn túl terjesztette elő. Ezért a bíróság az ügyben az elsőfokú határozatot hatályon kívül helyezte és a vétség miatt indult eljárást megszüntette.
Kitértek arra is, hogy a bűnösségi kör szűkülése miatt a másodfokú bíróság a pénzbüntetést is mérsékelte.
Az ítélet nem jogerős, azzal szemben az ügyész fellebbezést jelentett be, az eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója