Nagyvilág
Orlando Bloom Kijevben járt, Zelenszkijjel is találkozott
A világhírű brit színész az UNICEF jószolgálati nagyköveteként látogatott Kijevbe, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is megbeszélést folytatott.
Bloom több családot és iskolát is meglátogatott a fővárosban, valamint ellátogatott a Kijev környéki kisebb falvakba is.
A Guardien beszámolója szerint a találkozón Bloom arról beszélt, hogy lenyűgözte az ukrán nép bátorsága és összetartása, az ukrán elnök pedig biztosította, hogy a kormány számára továbbra is prioritást élvez a gyerekek biztonsága. Kiemelte, hogy a nemzetközi szervezet mindent megtesz az ukrajnai háborúban árván maradt gyerekek gondozását biztosító infrastruktúra kialakításért – idézi a Telex.
Bloom a Harry Potter történet főgonoszára, Voldemiorra utalva csak úgy hivatkozott Putyinra, hogy „ő, akit nem nevezünk a nevén”.
A portál emlékeztet, hogy az UNICEF tavaly decemberben kiadott jelentésére, melyben az áll, hogy 1,5 millió ukrán gyereket fenyegethet a depresszió, a szorongás, a poszttraumás stressz és más mentális állapotok veszélye.
„A háború szabályai egyértelműek – a gyerekeket és a túlélésükhöz nélkülözhetetlen civil infrastruktúrát meg kell védeni” – írták a jelentésben.
Zelensky meets Orlando Bloom in Kyiv pic.twitter.com/0dbHefgAGx
— Visegrád 24 (@visegrad24) March 27, 2023
(Kiemelt kép: Orlando Bloom találkozója Volodimir Zelenszkijjel. Fotó: Twitter)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója