Kiemelt hírek
A postásszakszervezetek a médiából értesültek a leépítésekről
Bár nem kötelezi törvény a Magyar Postát a bejelentés protokollját illetően, a szakszervezetek szerencsésebbnek vélték volna, ha a leépítésekről előbb értesülnek, mint a nyilvánosság.
A munkavállalókat egyesítő négy postás szakszervezet közül egyik sem kapott előzetes, közvetlen tájékoztatást a munkáltatótól az 1200 főt érintő csoportos elbocsátás tervéről. A döntést néhány nappal a postás dolgozók március 4-re szervezett demonstrációja előtt jelentette be a Magyar Posta.
A tüntetést a Kézbesítők Szakszervezete és a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége kezdeményezte, céljuk az azonnali fizetésemelés, ugyanis a 25 ezer fős postás társadalom létbizonytalanságban él, közülük 12 200 fő pedig csak garantált bérminimumot kap – idézi a telex.hu.
A portál értesülése szerint arról sincs még információ, hogy a munkáltató egyáltalán bejelentette-e a kormányhivatal felé a csoportos létszámleépítés szándékát. Kérdéseikre eddig nem adott választ a Magyar Posta, ami azt is feltételezheti, hogy nem tudja a tervei szerint alkalmazni a csoportos leépítést. Amint a Postás Szakszervezet is jelezte a munkáltató felé, a munkavállalók részére kiküldött konkrét felmondások előtt, illetve annak szándékát látva is egyeztetnie kell az üzemi tanáccsal.
A Telex megkeresésére Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke barátságtalan lépésként értékelte a Magyar Posta tervét és a tájékoztatás – illetve nem tájékoztatás – módját.
„A kis posták bezárásakor a munkáltató tájékoztatott bennünket arról, hogy el fognak küldeni háromszáz embert, de ezt a döntést később felfüggesztették” – nyilatkozta Pfeifer Tamás. Több mint aggasztónak tartja, hogy esetleg a most megismert 1200 fős leépítési szándék sem a végleges létszámot takarja.
Mint ismert, a Magyar Posta tavaly októberben jelentette be, hogy 210 településen összesen 366 postahivatalt zárnak be átmenetileg, és ezzel együtt elküldenek 300 dolgozót. Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára január 23-án még azt válaszolta a DK-s Oláh Lajos képviselő kérdésére, hogy nem lesz csoportos létszámleépítés a Magyar Postánál, és egyelőre nem küldik el azt a 300 dolgozót.
(Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: Pesti Hírlap archív)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója