Kiemelt hírek
Újabb két hónap haladékot kaphat az Orbán kormány
A pénzbüntetés elkerülését lehetővé tevő reformcsomag végrehajtására kaphat időt a kormány.
A jövő héten kerül sor az európai uniós tagállamok pénzügyminisztereinek tanácskozására, amelyen még nem lesz téma a „magyar ügy”. Ennek a fórumnak kell döntenie arról, hogy valóban megfosszák-e Magyarországot a felzárkózására szánt közösségi támogatások egyharmadától – írja a Népszava. A Népszavának nyilatkozó EU diplomata szerint a tárcavezetők erősen hajlanak rá, hogy az Orbán kormánynak plusz két hónap haladékot adjanak a pénzbüntetés elkerülését lehetővé tevő reformcsomag végrehajtására.
Haladékot kaphat a magyar kormány
Az Európai Bizottság szeptember 18-án 3000 milliárd forint (7,5 milliárd euró) támogatást javasolt elvonni Magyarországtól az uniós forrásokkal elkövetett és büntetlenül hagyott visszaélések miatt. A biztosi testület ugyanakkor jelezte, időt kell hagyni a magyar kormánynak, hogy végrehajtsa azokat a korrupcióellenes intézkedéseket, amelyek meglátása szerint jelentősen javítanák a közösségi források szabályos felhasználását. Szankciós javaslatát ezzel a kiegészítéssel utalta a tagállami pénzügyminiszterek tanácsa elé. A tárcavezetőknek egy hónapjuk van a döntésre, de rendkívüli esetben a határidőt két hónappal megtoldhatják, így október helyett decemberben kell majd határozniuk: jóváhagyják-e vagy elvessék a pénzmegvonásra tett javaslatot.
Az Orbán kabinet összesen 17 törvényt és intézkedést terjesztett az Országgyűlés elé, hogy elhárítsa a pénzvesztés kockázatát. A tervezett korrupcióellenes intézkedéseket egyeztette az Európai Bizottsággal, és november 19-ig kapott haladékot a teljesítésükre.
Az Európai Parlamentben nincs mindenki meggyőződve róla, hogy a Fidesz-kormánynak haladékot kell adni a reformokra. – „Orbán Viktornak volt elég ideje, hogy teljesítse a brüsszeli elvárásokat, ezért nem látjuk értelmét, hogy az intézmények tovább halogassák a döntést. A javasolt támogatásokat késlekedés nélkül fel kell függeszteni” – mondta a Népszavának Pedro Marques, a szocialista frakció egyik helyettes vezetője a politikai csoport álláspontjáról.
Jövő hét kedden tart vitát az Európai Parlament (EP) plenáris ülése a Magyarországgal szemben elindított jogállamisági eljárás friss fejleményeiről.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!