Kiemelt hírek
Áder vizet akar a Velencei-tóba
Áder János köztársasági elnök sürgeti a Velencei-tó vízpótlását. A szakemberek szerint lennének megoldások, de azt javasolják, hogy a jövőben már akkor is legyen vízpótlás, ha a vízszint 170 cm alá süllyed – a vízállás jelenleg 98 centiméteres. Segíthet a karsztvízfölösleg, a tisztított szennyvíz és a tározók rendbetétele is.
A köztársasági elnök szerint az új kormánynak első döntései között kell gondoskodnia a Velencei-tó vízpótlásának megoldásáról. Az államfő Kék bolygó című podcastjának hétfői adásában beszélgetett erről Reich Gyula vízépítő mérnökkel, a Vízügyi Tudományos Tanács titkárával.
170 centiméter
Reich Gyula emlékeztetett arra, hogy a Velencei-tó vízpótlásának lehetőségeit vizsgáló munkacsoport tavaly év végén megállapította: hosszú távon biztosítható a tó egészséges vízállása. Ehhez új üzemrendet kell kialakítani a Velencei-tó két víztározójánál, lehetővé kell tenni a vízpótlást a rákhegyi és csákvári karsztvizekből, valamint az agárdi szennyvíz tisztításából. Szerinte ezekkel az intézkedésekkel összesen akár 80-85 centiméterrel is emelhető a tó vízállása, amely tavaly szeptemberben mindössze 71 centiméter volt, jelenleg pedig 98 centiméter, ami 10 centiméterrel alacsonyabb a tavaly ilyenkor mértnél.
Reich elmondta, hogy egymillió köbméter víz beérkezése 4 centiméter emelkedést eredményez a Velencei-tóban, amelynek jelenlegi maximális vízszintje 178 centiméter. A Vízügyi Tudományos Tanács olyan új üzemrendre tett javaslatot, amely már akkor is előírná a Velencei-tó vízpótlását, ha a vízszint 170 centiméter alá süllyed.
Lepusztult tározók
Mivel a Velencei-tó egyetlen állandó forrása a Császár-víz nevű patak, amely jelenleg a zámolyi és pátkai tározókon keresztül jut el a tóba, az egyik első lépésként létre kell hozni egy olyan csatornát, amelynek segítségével a patak elkerülheti a víztározókat és közvetlenül eljuthat a tóba, ezzel egy időben pedig megtörténhet a két tározó kikotrása.
A szakember szerint a két tározóból együttesen mintegy 10-11 millió köbméter vizet lehet a tóba engedni, amennyiben megfelelő a vízminőségük. Az elmúlt ötven év alatt azonban lepusztult a két tározó állapota, jelentősen megnőtt bennük az iszap- és a szervesanyag-tartalom, így az ott tárolt víz minősége romlott, ami nagyban hozzájárult a Velencei-tó jelenlegi alacsony vízállásához.
Reich úgy vélekedett, hogy a Velencei-tó vízpótlásához emellett fel kellene használni a Rákhegynél és Csákvárnál található karsztvízfölösleget, ami ugyanúgy nem jelentene semmilyen problémát, mint a klórmentesen megtisztított agárdi szennyvíz felhasználása. (Áder János ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, a tisztított szennyvizet a világ több pontján sikerrel hasznosítják újra, Szingapúrban például ivóvízként is palackozzák.)
Öt éve negatív
A Vízügyi Tudományos Tanács titkára kijelentette, hogy hosszú távon érdemes elgondolkodni a Velencei-tó vízszintjének további megemelésén, valamint egy ökológiai és vízgazdálkodási látogatóközpont létrehozásán.
Áder János megemlítette, hogy a Velencei-tó alacsony vízállása nem példa nélküli, az elmúlt évszázadokban ugyanis többször kerülhetett közel a kiszáradáshoz a tó, az elmúlt 3 évben pedig az átlagosnál 30-40 százalékkal kevesebb csapadék hullott.
Reich Gyula hozzátette, a Velencei-tó vízminősége az alacsony vízállás ellenére viszonylag jó maradt, a korábban tapasztalt halpusztulást a tó rendkívüli felmelegedése okozta, viszont a tó vízmérlege 2017 óta negatív, vagyis azóta több víz párolog el belőle, mint amennyi beérkezik.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója