Nagyvilág
Will Smith tíz évet kapott
Tíz évre eltiltották az amerikai filmakadémia rendezvényein, köztük az Oscar-gálákon való részvételtől Will Smith-t, aki a március 27-i díjkiosztón arcul ütötte színésztársát, Chris Rockot.
„A 94. Oscar-gála célja az volt, hogy ünnepelje közösségünk mindazon tagjait, akik hihetetlen munkát végeztek az elmúlt évben. Ezeket a pillanatokat azonban beárnyékolta Smith elfogadhatatlan és ártalmas viselkedése a színpadon, amelynek szemtanúi voltunk” – indokolta a pénteken hozott döntést a filmakadémia elnöke, David Rubin és az akadémia vezérigazgatója, Dawn Hudson.
A színész azt mondta, hogy elfogadja és tiszteletben tartja a filmakadémia kormányzói testületének döntését.
„Azt akarjuk, hogy maradj”
Az akadémia bocsánatot kért a helyzet kezeléséért, hogy a történtek ellenére engedték Smithnek átvenni a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat.
„A közvetítés ideje alatt nem reagáltunk megfelelően a teremben kialakult helyzetre, ezért bocsánatot kérünk. Ez alkalom lett volna arra, hogy példát mutassunk vendégeinknek, nézőinknek és filmakadémiai családunknak szerte a világon, de ezt elmulasztottuk, nem lévén felkészültek a precedens nélküli esetre” – olvasható a pénteki kormányzótanácsi ülésről kiadott közleményben.
A gálát követő napokban az akadémia azt közölte, hogy felkérte Smith-t a távozásra, de ő nem volt hajlandó erre. Az AP szerint nem világos, milyen formában szólították fel a színészt a helyszín elhagyására, és több hírportál úgy értesült, hogy hivatalosan sosem kérték fel a távozásra a Dolby Színházból, sőt a The Los Angeles Times csütörtökön azt írta, hogy az Oscar-gála producere, Will Packer azt mondta neki, hivatalosan nem akarják a távozását, „azt akarjuk, hogy maradj”.
Az Oscar megmaradt
A filmakadémia összes rendezvényétől való eltiltás azt jelenti, hogy Will Smith az elkövetkező 10 évben nem adhat át Oscar-díjat, miként ez a legjobb főszereplők esetében hagyomány.
Az akadémia pénteki nyilatkozata nem tér ki arra, hogy Will Smith jelölhető lesz-e Oscar-díja a következő 10 évben, és a 94. gálán átadott Oscar-díját sem vonta vissza, de ez nem is volt várható: az akadémia nem vonta vissza korábban az Oscart kizárt tagjaitól sem, köztük Harvey Weinsteintől vagy Roman Polanskitól.
A szervezet „mélységes háláját” fejezte ki Chris Rock felé, amiért „a rendkívüli körülmények ellenére is megőrizte higgadtságát”.
Will Smith már a gála másnapján bocsánatot kért a komikustól, amiért megütötte, és mindenkitől, akit szerinte ezzel megsérthetett, ennek ellenére a filmakadémia elítélte a hollywoodi sztár viselkedését, és bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben.
A fegyelmi eljárást annak ellenére lefolytatták, hogy a botrány miatt Smith a gálát követő hét péntekén lemondott filmakadémiai tagságáról.
Egy pofon és következményei
Mint ismeretes, a díjátadón Will Smith vehette át a legjobb színész Oscar-díját a Richard király című életrajzi filmben nyújtott alakításáért. A színész röviddel korábban azzal sokkolta a Dolby Színházban ülő több mint 3000 fős közönséget és a tévénézőket, hogy a műsor egyik szereplőjét, Chris Rockot felpofozta, mert a humorista a felesége, Jada Pinkett Smith rovására sütött el egy, az egészségi állapotával kapcsolatos, meglehetősen ízléstelen viccet.
„Visszaéltem az akadémia bizalmával, és megfosztottam más jelölteket és díjazottakat attól a lehetőségtől, hogy ünnepeljenek és ünnepeltessenek rendkívüli munkájukért. Ezért lemondok akadémiai tagságomról, és elfogadom a kormányzói tanács ítéletét az esettel kapcsolatban” – írta a színész akkori közleményében.
Smith egyúttal bocsánatot kért a filmakadémiától, a gálaműsor producereitől, a közreműködőktől, a nézőktől és a Williams családtól. Utóbbiaktól azért, mert a Richard király című film annak történetét mutatja be, hogy Richard Williams, Serena és Venus Williams apja hogyan nevelt teniszcsillagot lányaiból.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója