Magyarország
Jól halad a Lánchíd felújítása
Folyamatosan cserélik a híd régi pályaelmeit, készülőben a szélesebb gyalogos és kerékpáros aluljárók szerkezete. Ledes világításra cserélik a régi nátriumos lámpákat, miközben szakemberek segítségével restaurálják történelmi kinézetüket.
Karácsony Gergely a Facebookon mutatta meg, hogy halad a Lánchíd felújítása. A főpolgármester posztja szerint „a híd mindkét végén elkészült a gyalogos, illetve gyalogos-kerékpáros aluljáró szerkezetének a fele, így látszik már, hogy milyen keresztmetszete lesz az átjáróknak.” Így a híd mindkét oldalán szélesebb átjárók lesznek – tette hozzá.
„Egyfolytában érkeznek az új pályaszerkezeti elemek, amelyeket nagy súlyuk miatt csak a hídra ideiglenesen kiépített darus szerkezettel tudják a helyükre szállítani. Ezek fogják a hídon áthaladó emberek és járművek súlyát hordozni” – közölte Budapest főpolgármestere.
A bejegyzésben azt is leírta, hogy a pesti oldalon a közúti aluljáró egyik végén található kőfelületek restaurációja zajlik.
„A Lánchíd felújítása ütemterv szerint és költségkereten belül zajlik. Köszönjük a munkát a BKK és a kivitelezést végző cégek munkatársainak és a türelmet a budapestieknek. Magyarország egyik szimbóluma Budapest 150. évfordulójára teljes pompában újulhat meg” – zárta posztját Karácsony.
A Lánchíd felújítását az A-Híd Zrt. végzi kivitelezőként. A cég 2021. április 16-án vette át a teljes munkaterületet, a munkálatokat pedig tavaly, június közepén kezdték meg.
A BKK egyik nyári közleménye szerint a régi vasbeton helyére acél pályalemezek kerülnek. Csaknem száz új acéltáblát használtak fel a híd felújításához, melyek egyenként hat tonnát nyomnak, mégis könnyebb a megújult híd, mint a munkálatok előtt. December 14-én pedig a helyére került a két utolsó pályalemez is a két hídpillér közötti, medernyílás fölötti szakaszon, ez a pályatábla csaknem tizenegy méter hosszú és három és fél méter széles, a tömege nyolc tonna – olvasható a BKK évvégi közleményében.
Mindemellett a híd világítóoszlopai is megújulnak: az eddigi nátriumlámpás technika helyett modern és energiatakarékos LED világításúvá alakítják át őket, valamint szakemberek segítségével restaurálják történelmi kinézetüket.
MTI / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója