Kiemelt hírek
Holnaptól jön az árstop
Holnaptól hat élelmiszer esetében árstopot vezet be a kormány. Szintén kormányrendelet alapján változik a SZÉP-kártyák felhasználhatósága is.
A rendeletben meghatározott termékek: kristálycukor, búzafinomliszt BL 55, finomított napraforgó étolaj, házi sertés comb, csirkemell, csirkefarhát, 2,8 %-os ultra magas hőmérsékleten hőkezelt tehéntej. A rendeletben természetesen szerepel az is, hogy az érintett termékeket kötelező készleten tartani. Mint hivatalosan fogalmaznak, „a kereskedő 2021. október 15. napján forgalmazott termékek forgalmazására és naponta legalább a hét adott napjára vonatkozó, 2021. évi átlagos napi mennyiség árusítására köteles.”
Mint azt a Pénzcentrum a Lidl Magyarország legfrissebb akciós újságjában kiszúrta, a Lidl mennyiségi korlátozást vezet be a hatósági áras termékekre vonatkozóan. Eszerint a maximálisan vásárolható mennyiség, vásárlásonként a következő lesz: kristálycukor: 10 kg, búza-finomliszt: 10 kg, UHT tej: 12 liter, Napraforgó-étolaj: 10 liter
Korábban már jelezte a Spar, hogy február 1-től SZÉP-kártyával élelmiszert vásárolni üzletei egy részében lehet majd, ugyanakkor a kártya használata előtt érdemes pár dolgot tudni.
A napi.hu cikke alapján OTP-s Szép-kártyákkal február 1-től lehet a City Spar-üzletekben, a Spar szupermarketeiben és az Intesparokban lehet majd élelmiszert vásárolni. Az OMV-kutakon lévő Spar Expressekben a vásárlók a helyszínen tájékozódhatnak a kártya elfogadásáról. A cikkben rávilágítanak arra is, hogy a boltlánc tájékoztatójából az nem derül ki egyértelműen, hogy az MKB-s és K&H-s kártyákkal is lehet-e fizetni. Megkérdezték a boltláncot, hogy azokkal mi a helyzet, erre azonban még nem érkezett válasz.
A szabályok szerint nem lehet bármit vásárolni a SZÉP-kártyával, például vegyi árukat, kozmetikumokat, állateledeleke, hűségakciós termékeket, újságokat, ajándékkártyát, Máltai adománykártyát, mobiltelefon-feltöltőkártyát A kártya nem használható az önkiszolgáló kasszáknál sem.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója