Kiemelt hírek
Holnap megy Putyinhoz a magyar miniszterelnök
Február 1-jén személyes megbeszélését tartja Orbán Viktor Oroszország elnökével, Vladimir Putyinnal.
A találkozó más lesz, mint az eddigiek, hiszen a keddi ülésre mindenképp rányomja a bélyegét a pattanásig feszült ukrán–orosz konfliktus.
Bár a nyilatkozat hivatalos szövegét nem tették közzé, spanyol sajtóinformációk és az MTI beszámolója alapján a pártvezetők többek között közösen elítélték az ukrajnai konfliktus mélyítésével az európai határokat fenyegető Oroszországot.
Azonban Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje közzétette a szöveg francia leiratát, amelyből mégis kimaradt az orosz fenyegetésre vonatkozó rész – írja a 444 a lengyel Notes from Poland nyomán.
Madridban Orbán Viktor és lengyel kollégája, Mateusz Morawiecki miniszterelnök is beszélt arról, hogy békés megoldásra van szükség, illetve hogy „számunkra, akik Közép-Európában élünk, ez nagyon fontos kérdés”. A La Vanguardia írta meg először, hogy a közös nyilatkozat kijelenti: Oroszország Európa keleti határán végzett „katonai akciói” „a háború szélére sodortak bennünket”.
Mindezek fényében érdekes lesz, hogy miről lesz szó Orbán és Putyin között. Pénteki rádióinterjújában a magyar kormányfő nyilatkozott a kedden esedékes talákozóról. „Azt szeretném elérni a tárgyalásokon, hogy ebben a nehéz, energiaár-növekedéssel terhelt időben az orosz–magyar kapcsolatokban a kialkudott gázmennyiséget, ami ma a rendelkezésünkre áll hosszabb távon, növeljük meg Magyarország biztonsága érdekében.”
Orbán kitért az ukrán helyzetre is, ami az eddigi kormánynyilatkozatok alapján nem tartalmazott újdonságokat. „Magyarország álláspontja teljesen egyértelmű. Ezt brüsszeli nyelven úgy mondják, hogy deeszkaláció, magyarul meg úgy, hogy béke. Tehát mi a békében vagyunk érdekeltek” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette, természetesen a moszkvai út előtt tárgyal a NATO-val és az EU-val is, hiszen Magyarország ezeknek a szövetségeknek a tagja.
Bár a kijelentéseiben a békére utalt Orbán, Magyarország eddig még semmilyen segítséget nem nyújtott Ukrajnának. Az orosz erődemonstráció kezdete óta Orbán Viktor az első olyan vezető, aki NATO- és EU-tagország képviselőjeként találkozik az orosz elnökkel.
Telex / PH
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója